Élményekkel teli nappali tábor Petőfalván
A Gyulafehérvári Caritas zabolai központjának munkatársai cigánypasztorációs nappali táborral örvendeztették meg a petőfalvi iskolába járó roma gyerekeket, így ők júliusban számos élménnyel gazdagodhattak. A hónap közepén megtartott tábor mindegyik napján találtak kedvükre valót az orbaiszéki gyerekek, akiknek annyi minden nem adatik meg otthon, mint más, velük egyidős gyerekeknek.
A Caritas munkatársai tematikus foglalkozásokkal, izgalmas programokkal várták a petőfalvi iskolához az itt élő roma gyerekeket. Az első nap, a tábori szabályok közös megbeszélése után, a nagycsoportos, közösségi játékoké volt a főszerep, ezek célja az együttműködés megerősítése különböző korosztályú gyerekek között és az egymás elfogadása volt. A második nap a kánikulát különféle vizes, ügyességi játékokkal enyhítették a szervezők, így nem maradt el a móka és a kacagás sem. A harmadik napon Obermájer Ervin, imecsfalvi plébános látogatta meg a táborozókat, aki arról mesélt, hogy a szentmisén mit ünnepelünk, mi miért történik és hogyan illik viselkedni a liturgia alatt. Ezt követően mindannyian egy szabadtéri misén vettek részt, ahol megtapasztalhatták a közösen mondott ima és éneklés erejét. A szentmise prédikációjában a plébános kérdéseket intézett a gyerekekhez a napi olvasmányokkal kapcsolatban, a gyerekeknek pedig lehetőségük volt, hogy jobban elmélyítsék a napi evangéliumi rész üzenetét.
Az utolsó előtti napon a táborozó gyerekekkel Brassóba kirándultak és felkeresték az állatkertet, majd egy, a Cenk alatti város központjában tett sétát alkalmával megcsodálhatták az ország egyik legnagyobb és legszebb templomát, a Fekete templomot. Az állatkerti látogatás több, mint három órát vett fel, hiszen a gyerekek nagy része először járt állatkertbe, így a csoport minden állatnál elidőzött egy keveset, hogy közelről is megcsodálják a vadállatokat. Az érdeklődő gyerekek a medvékre, az oroszlánokra és a tigrisekre voltak a legkíváncsibbak, de láttak vaddisznókat, struccokat, púpos tevéket, különböző fajtájú majmokat és őzeket, zebrákat, farkasokat és még egy különlegességnek számító fehér szarvast is. A tábor minden napja egy-egy bibliai témájú animációs film megnézésével és feldolgozásával fejeződött be. A történet kibeszélése, a tanulságok levonása mellett a gyerekek lerajzolták, majd kiszínezték kedvenc bibliai hősüket, továbbá két csoportra osztva kisebb jeleneteket mutattak be a megnézett rajzfilmből, vagy éppen interaktív kvíz kérdésekre válaszolva emlékeztek vissza a tékozló fiú történetére.
A zárónap a kiértékelésről és a visszatekintésről szólt, így a táborozók közösen elevenítették fel az elmúlt napok történéseit. Az eseményen meghívottként ott voltak a gyerekek szülei, nagyszülei és testvérei, valamint a Petőfalván oktató óvónő és tanítónő. A gyerekek a szülőknek elénekelték azt a három, a tábor alatt megtanult dicsőítő éneket, majd ezt követően vetített képes összeállítást nézhettek meg az elmúlt öt nap élménydús pillanataiból. Összességében a gyerekek szívesen vettek részt a táborban, és már nagyon várják a következő találkozást a Caritas munkatársaival.
Köszönjük Kovászna Megye Tanácsának, valamint Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságának a tábor sikeres lebonyolításához nyújtott támogatást.
Az esemény a Linz-i Római Katolikus Egyházmegye Osthilfe programjának résztámogatásával valósult meg. Köszönjük!
Bodi Rozália, Kovács Ottilia és Péter Szabolcs