Első nap az iskolában
Rendkívüli eseménynek voltunk részesei november 18-án Zabolán, amikor gyermekek, fiatalok és felnőttek — nagy részük életükben először — iskolapadba ültek. A Második Esély programot a Zabolai Általános Iskola indította azoknak a személyeknek, akik kimaradtak, vagy soha nem is jártak iskolába, lehetőséget teremtve arra, hogy megtanuljanak írni és olvasni.
A program indítását hosszú folyamat előzte meg. A Caritas munkatársaként 2018-tól dolgozunk a zabolai roma közösségben, és szoros kapcsolatot építettünk ki a közösség tagjaival, a helyi intézményekkel, többek között az iskolával is.
Az elmúlt két évben az írni-olvasni nem tudó gyermekek, fiatalok és felnőttek helyzete, az iskolaelhagyás, többször is téma volt mind közösségi, mind intézményi szinten, így az Európai Uniós forrásokból indított program nagyon időszerű lehetőséget kínált.
A mi feladatunk az igények felmérése, a tudás és tanulás fontosságának hangsúlyozása, a közösség felkészítése volt, valamint adminisztratív segítségnyújtás az iratkozáshoz. A gyermekek nagy része korábban is járt heti rendszerességgel csoportos tevékenységre, amelynek célja alapkészségek, szociális kompetenciák fejlesztése volt.
Első nap az iskola igazgatója köszöntötte a tanulni vágyókat, és tájékoztatta őket az órarendről, a rendszeres részvétel fontosságáról, a tanszercsomagokról és egyéb juttatásokról.
De a mi feladatunk itt nem ért véget, csupán egy másik fázisba lépett. Most arra fókuszálunk, hogy egy olyan mentorprogram keretében motiváljuk az „iskolásokat”, amely átsegíti őket a nehéz helyzeteken, és támaszt nyújt abban, hogy megmaradjanak az iskolában az elkövetkező két évben. Arra is törekszünk, hogy továbbra is hidat képezhessünk az iskola és a közösség között.
Kovács Ottilia