Első táborom

Gyermektábort szerveztek a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának Hargita megyei munkatársai

A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata minden évben tábort szervez azoknak a gyermekeknek, akiknek főleg hátrányos helyzetükből adódóan nincs lehetőségük tábori élmények megélésére. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságának pályázata, a Gyulafehérvári Caritas és az adományozók jóvoltából idén is sorra került az Első táborom gyermekprogram.

A tábor helyszínéül a Székelyudvarhely mellett elterülő Lókod település szolgált. Augusztus 24-31. között 40 gyermek táborozott a helyi szabadidőközpontban. A 8-14 éves gyermekek a következő településekről érkeztek: Székelyderzs, Orotva, Székelyudvarhely, Máréfalva, Malomfalva, Oroszhegy, Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu, Csíkszentimre, Csíkkarcfalva.

A táborlakók érkezésük után a heti programmal ismerkedhettek, majd a játék ebédet követett. A színes programterv alatt a gyermekek áhítaton, nevetéssel ötvözött énektanuláson, illetve a táplálkozás utáni csendes elmélkedésen, meditáción vehettek részt. Kézműves foglalkozások, szabadidős tevékenységek követték egymást, miközben a gyermekek megtanulták, hogy az esti tusolásra kénytelenek sorban állni, egymást megvárni, konfliktusok után kibékülni, csapattársakra odafigyelni. A mindennapi programbeosztás a tábori szokások szerint zajlott a reggeli tánctól, a közös tornától a vacsoráig. A gyermekek tudták, mire számíthatnak, megtanultak a programhoz, és egymáshoz alkalmazkodni olyan formában, hogy mindenkinek az egyéni igénye is megvalósulhasson.

A programba a lovaglás is belefért, mialatt az addig szüleik után vágyakozó kisebb gyermekpalánták is megfeledkeztek bánatukról, és belevetették magukat a táborozás örömeibe.

Az utolsó napon, amely a csomagolás, a búcsú, az elengedés napja volt, sok gyermek könnyes szemmel borult társai nyakába. Ez a gesztus számunkra mindennél többet jelent. Jövőre is lesz Első tábor(unk). (Kovács Márta)