Én és a csodálatos világ – Befejeződött a Csíki Karaván
Mindannyian szerencsések vagyunk, mert szép helyen élünk, megfelelő életkörülmények között lakhatunk, megvan a mindennapi betevő falatunk, nincs korlátozva ivóvíz készletünk, ki van alakulva a tömegközlekedési hálózat, megfelelő infrastruktúrával rendelkezünk, csodaszép hegyek és völgyek, folyók és tavak vesznek körül.
Ezeket a konklúziókat vonhattuk le a gyerekekkel a kis csoportos foglalkozásokon, amelyen az idei Caritas Karaván témáját – „Én és a világ” – jártuk körül, összehasonlítva különböző kultúrák eltérő szokásvilágát, életkörülményeit.
A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának Hargita megyei munkatársai és önkéntesei az elmúlt héten 3 nap alatt 3 településen – Csíkkarcfalván, Csíkszentimrén és Csíkdelnén – közel 300 gyereknek szerveztek élménydús vakációs programot.
Az egésznapos foglalkozásokon a gyerekek ismereteket szereztek arról, hogy a világban, különböző kultúrákban milyen eltérő szokások, érdekességek, sajátosságok vannak, ezáltal is növelve bennük a toleranciát, és a másság elfogadását, valamint segítve őket megtalálni saját kultúrájukban való szerepüket, amely által aktív tagjai lehetnek közösségüknek.
A program délelőtt kezdődött, előbb nagycsoportban, játékos formában ismerkedhettek egymással, és köszöntötték egymást a résztvevők, majd himnusz- és tánctanulás következett. Ezt követően korosztálytól függően kis csoportokra osztva különböző közösségépítő játékokon, beszélgetéseken, és kézműves foglalkozásokon vettek részt a vakációzó gyerekek. A délelőtti műhelymunka alatt már kint az udvaron rotyogott az üstben a finom pityókástokány, amit a gyerekeknek szolgáltunk fel.
Az ebéd után a gyerekek nagy örömére következhetett a Szigetek Játéka. Összesen nyolc szigeten kellett teljesíteniük csapatokba szerveződve a gyerekek. A Falánkok Szigeténél megkóstolhatták, hogy az ázsiai népeknél milyen ételeket esznek, a Szomjúság Szigeténél, az afrikai gyerekekhez hasonlóan vizet kellett hordaniuk a gyerekeknek. A Népsűrűség Szigeténél azt mértük fel, hogy összezsúfolódva, egymás hegyén-hátán minél kisebb helyen mennyien tudnak felsorakozni. A Zászlók Szigetén minél több zászlót kellett készítsenek különböző módszerekkel, de volt lehetőségük háborúzni is a gyerekeknek a Háborúk Szigetén.
Mindegyik szigeten örömmel és nagy élménnyel teljesítettek a gyerekek, ahol nyeremény tallérokat kaphattak, amit a rendezvény végén különböző ajándékokra, édességekre, játékokra válthattak be a gyerekek. A program végén mindegyik gyerek kapott valami ajándékot, és a csoportképkészítés után egy évre elbúcsúztunk a kicsiktől, nagyoktól.
Az egésznapos programot a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársai szervezték meg a Hargita Megyei Tanács és a keretében működő Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatásával, ugyanakkor partnerek voltak az adott települések önkormányzatai, közbirtokosságai és a helyi támogatók, vállalkozók.
(Péter Szabolcs)