„Én nem fázom, mert bennem Vad-vér folyik”

– nevette el magát és nevettette meg a szitáló esőben társait a csoportvezetőkkel és önkéntesükkel együtt az ilyésmezei Rosszcsontok csoportjának egyik tagja (Vad Melinda) Áprily Lajos kútjához érkezve

A 2011. októberében elkezdett csoportfolyamat legutóbbi alkalmán ugyanis Rapsóné várát vette célba Aletta, Arni, Árpika, Győző, Imola, Melinda, Réka, Romi és Zolika a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata munkatársainak és önkéntesének irányításával.

A hetek óta tervezett túrázás előtt megbeszéltük a két hét múlva esedékes kőrispataki kirándulás részleteit, majd felkerültek a vállakra a kis hátizsákok, amelyekbe az elemózsia mellett még focilabda, napszemüvegek és fényképezőgép is kerültek. A menetelés közben is mindvégig vicces volt a hangulat a kis csapatban, és ezt az erődítményhez vezető utolsó métereken eleredő eső sem tudta elrontani.

A szabadtéri játékokat ugyan megzavarta a szemerkélő eső, a költő kútját védelmező fák alatt kerestünk menedéket, mint őseink a várban a tatárokkal szemben. A kötélhúzást azonban mégsem hagyhattuk ki, és a Rosszcsontok megfellebbezhetetlenül erősebbnek bizonyultak a caritasosoknál, miután új erőre kaptak az otthonról hozott finom falatoktól.

Visszafele viszont már ismét szemet gyönyörködtető napsütésben lehetett megcsodálni a zöldellő réteket, a magasló fenyveseket, a 951 méter magas Vártetőn büszkélkedő Árpád-kori, közel ezer éves vár romjait, a békésen legelgető juhokat, akárcsak egy évszázaddal ezelőtt Jókai vagy Mikszáth. Sós kekszet majszolgatva kicsit tartottunk attól, vajon megtámadnak-e a juhászkutyák, de inkább a pocsolyák kerülgetése közbeni szókincset és koncentrációt fejlesztő játékok kötötték le a figyelmet. Még néhány lengés az öreg „hintafán”, aztán alig pár napos bocikat is simogathattunk Gyula bácsi portáján. Az ilyésmezei Rosszcsontok ugyanis nem csak csintalanok, jókedvűek és humorosak, hanem nagyon szeretik a természetet és az állatokat is. Két hét múlva pedig már a kőrispataki táj szépsége, illetve a kakasdi, a pókakeresztúri, a havadi és a teremiújfalusi fiatalokkal való találkozás várja a Rosszcsontokat. (Szabó Attila)