„Engem is vertek, s rendes ember lett belőlem” – beszélgetés a bántalmazásról

A Gyulafehérvári Caritas márciusban indította útjára azt a kérdőívet, mely a bántalmazáshoz való társadalmi viszonyulást kívánja feltárni erdélyi közösségünkben. (A felmérés részletes leírása itt olvasható.) Ennek apropóján egy olyan egyesületről esik az alábbiakban szó, amely – számos más tevékenység mellett – telefonos és internetes SOS krízisszolgálatot biztosít bántalmazott fiatalok és felnőttek számára.

Célunk az egyén lélekápolása, az önismeret, a lelki élet fejlesztése fiatalok és felnőttek körében egyaránt. Küldetésünknek tartjuk az élet kultúráját ily módon terjeszteni és építeni – áll az Áradat Egyesület weboldalán. Simó Irmát, az Áradat Egyesület alapítóját és vezetőjét Szigyártó Adrienn pszichológus, a Caritas munkatársa kérdezte.

Simó Irma. Fotó: aradat.ro

– Miért gondoltad, hogy szükség van egy ilyen egyesületre?

Korábban már egy nagyon nagy programnak az alapítója voltunk, a lelkisegély szolgálatnak Udvarhelyen, akkor még nem volt meg az egyesület. Akkor a gyakori öngyilkosságok miatt éreztem azt iskolapszichológusként, hogy a fiataljainknak úgy tudnánk segíteni, ha odafigyelünk egy kicsit jobban rájuk, erre az önpusztító magatartásukra. Hogy miből van, hogy a nehézségeket ilyen fatális megoldással oldják meg, hogy elveszik az életüket saját kezűleg.

Amikor átköltöztünk Csíksomlyóra, akkor azt éreztük, hogy nemcsak a lelkisegély-szolgálatra érzünk meghívást, hogy megszervezzük, hanem más projektek is kezdtek körvonalazódni. Így alapítottuk meg az egyesületet 2010-ben.

– Ez egy telefonos lelkisegély-szolgálat, ahol telefonon kérhet segítséget mindenki, aki úgy érzi.

Telefonszolgálatként indultunk, hogy oda telefonálhatnak a fiatalok vagy felnőttek. Viszont mivel volt egy meghirdetett postaládánk, az történt, hogy elkezdtek a postaládába is írni, és akkor jöttünk rá, hogy igény lenne internetes, levelezésen keresztüli tanácsadásra. Igazolta ennek szükségességét és a hasznosságát a tavalyi COVID-időszak is, egyre több levél érkezett. Most egyelőre két fronton fogadjuk a nehézségeket, problémákat: telefonon és e-mail-en is tanácsadás zajlik. Nyilván fel szeretnénk készülni az online, chates tanácsadásra, mert érkeztek ilyen jelzések.

– Jelenlegi kutatásunk a gyerekbántalmazás felmérése a felnőttek körében: mennyire elterjedt, mi a hiedelem e kapcsán, mi a gyakorlat. Bántalmazott gyerekek fordulnak-e hozzátok?

Mi bántalmazott gyerekekkel ritkábban foglalkozunk, de hívják a telefont is. Speciálisan nem a gyerekekre fókuszál a mi szolgálatunk, hanem inkább fiatalokra, tizenévesekre és kamaszokra, illetve felnőttekre. Ilyen szinten vannak bántalmazások, olyan bántalmazási formával is találkozunk, ahol a szülők bántalmazzák egymást és a gyerek így veszélyeztetve érzi magát, vagy nem tudja, hogy mit kell csináljon. Vagy olyan bántalmazás, hogy párkapcsolatban bántalmazva volt, a párja drogos, ilyenkor mit csináljon – itt konkrétan fizikai bántalmazásról is van szó. (A krízisközpontba) hoztak olyan fiatalt, 10-12 éves gyereket, aki bántalmazva van az osztályban.

– Ha egy bántalmazó légkörből származó fiatal felnőtt segítséget kér, visszajuttok-e a családtörténetéhez, kiderül-e valahol a folyamat során, hogy valójában az ő családjában is történt bántalmazás? Tehát ő felnőttként keres meg titeket, de valójában valamikor ő is egy bántalmazott gyerek volt.

Igen, 98%-ban biztos, hogy a családban volt – ha más nem, akkor verbális bántalmazás. Egy agresszívebb, erőszakosabb légkör akár verbális szinten jellemző, ezt figyelembe véve elkezdődik egy válasz, ennek tudatosítása. Hogy egyetemista lányként miért van egy olyan drogos fiúval, akit ő tart el az ösztöndíjából és még bántalmazva is van, és hogy tud az ilyenből kikerülni.

– Mondod, hogy információs központként is működtök. Történt-e olyan eset, hogy valaki csak azért hív fel vagy azért megy be, mert tudomása van egy bántalmazásról és nem tudja az eljárást, nem tudja, hogy hogyan kellene cselekednie, és ebben kér segítséget?

Igen, ilyenkor hívnak telefonon. Az a jó, hogy Hargita megyének van a bántalmazott esetekkel foglalkozó szolgálata, mi szakmai partnerségben vagyunk, és hozzájuk irányítjuk a személyeket. Mi adatbázist is működtetünk, begyűjtöttük a bántalmazással vagy megelőzéssel kapcsolatos telefonszámokat, hogyha más megyéből is telefonálnak, akkor vannak információink. Ami nehézség, hogy nem mindenhol van arc mögötte vagy nem mindenhol tudjuk, hogy milyen nyelven veszik fel a telefont.

– Kikkel dolgozol? Kik a munkatársaid?

Külső szakértőkkel szoktunk együtt dolgozni, például több éven keresztül volt Az élet ERŐszakos oldala bántalmazási projektünk az RMDSZ Nőszervezetével közösen. Ez azt jelentette, hogy V-VIII. és IX-XII. osztályokba jártak be az iskolába munkatársaink, külső szakembereink, prevenciós órát tartani. Eddig 9000 gyereket értünk el. Így növekedett a régió, először Hargita megye, Maros megye, Kovászna megyére figyeltünk. Ezután Kolozsvár volt a központ meg Várad, akkor azokból a megyékből jöttek szakemberek.

– Milyen a fogadtatás a felnőttek körében? Gondolok én itt a gyerekek szüleire. Gondolom, hogy a beleegyezésük kell, hogy a gyerekük részt vehessen egy ilyen programon.

Mindig úgy megyünk, hogy a tanfelügyelőséggel egyeztetve van, együttműködési partnerséggel minden megyében, ahol zajlanak ezek a programok. Azután még megbeszéljük az igazgatósággal, ők egyeztetnek az osztályfőnökökkel és így jutunk el a szülőkig. Oda megyünk, ahol tudnak róla a szülök is, és az osztályfőnök. Felülről indulunk, egyeztetve van, hisz felelősség, hogy mikor mit mondunk és kinek.

Akkor kezdtük ezeket tartani, amikor még senki nem beszélt róla. És akkor nekünk tűzoltás volt még az az időszak, tehát tudtuk, hogy egy komolyabb prevenciós programhoz több óra kéne. Mi tényleg ezt adtuk át, hogy felvilágosító kampány legyen arról, hogy mi a bántalmazás, mit jelent, ezzel az erővel mit tudunk kezdeni, az élet erőszakos oldalával, ami bennünk tombol, milyen formái vannak, mit tehetek. Itt a kortárs szolidaritásra hívtuk fel a figyelmet, hogy szemtanú szerepkörben milyen lehetőségei vannak egy gyereknek, ha felméri a túlerőt, akkor kinek szóljon (megbízható felnőttnek).

– Végülis rendszerben dolgoztatok, de nem a családi rendszerben, hanem az iskolai rendszerben, ahol a tanárok és a gyerekek kapcsolódtak, és az egymás közti kortárs kapcsolatokra helyeztétek a hangsúlyt.

Pontosan. Nyilván az otthoni minták, vagy hogy mit hallasz otthon, az az arcokon látszott inkább, és mivel névtelenül kellett visszajelzéseket írjanak, esetleg leírták. Mi nem tudtuk, hogy pontosan ki az, de tudtunk szólni az osztályfőnöknek, hogy picit figyeljen oda, ha volt ott utalás, hogy „bajban vagyok”. És azt is leírják, ha ők már akartak jelzést adni és nem vették a felnőttek komolyan, olyankor próbáltuk legalább az iskolai osztályt azonosítani.

Az egyik kedvenc programunk, rengeteg öröm volt benne, nagyon éreztük, hogy a gyerekek igénylik ezt a fajta foglalkozást, mivel interaktívan zajlott, a beszélgetések alatt fel tudták tenni a kérdéseiket. A törvénykezésre is kicsit kitértünk, hogy alapdolgokat tudjanak arról, hogy mi az, ami a jogaikban van és hogy tudjanak lépéseket tenni. A végén a segítő telefonszámokat meg weboldalakat mindenképp megadtuk nekik és kértük, hogy írják le a füzetükbe. Ilyen például a www.aradat.ro,  www.hallgatlak.ro.

– A mi kérdőívünk rákérdez arra, hogy mi a hiedelem egy felnőtt körében, ahonnan ő jön, mi az, amit ő is kapott, hozott, vagy mik azok a mondatok, amik kicsengenek és el kell döntenie a kitöltő, hogy szerinte rá milyen mértékben érvényes. Van-e olyan felnőtt betelefonálótok vagy segítségkérőtök, aki abban kér segítséget, hogy úgy érzi, csúszik el? Abban kér segítséget, hogy leálljon ezzel a viselkedésével? Bántalmazók telefonálnak-e?

A bántalmazók nagyon gyakran nem jutnak el oda, hogy elinduljanak és dolgozzanak magukon. Ha eljön a családból egy családtag, akkor mindig az van, hogy a bántalmazó van otthon. A bántalmazót nem lehet bevonni akár egy párterápiába.

A telefonszolgálatnál mi a krízis idején adunk elsősorban segítséget. A bántalmazó gyakran nem úgy éli meg magát, hogy krízisben vagyok, agresszív vagyok, így nem emlékszek ilyen jegyzőkönyvre, hogy a bántalmazó telefonált volna, hogy ezt csinálta, vagy azt. Tehát nem, az áldozatok hívnak.

– Van-e nagyon emlékezetes sikertörténeted, ahol úgy élted meg, hogy életmentők voltatok?

Van, de együttműködve a gyerekvédelemmel. Családon belüli erőszak témában van ilyen történet, hogy sikerült elköltöznie a nőnek, megkapta azt a jogi meg mindenféle támogatást, hozzám jár terápiára, segítették ideiglenesen is, hogy kapjon szálláshelyet, most már egy önálló garzonban lakik, békességben él. Akiket személyesen kísértünk, azokról tudjuk, hogy jól vannak, biztonságban vannak, és akár több ilyen történet van.

– Vannak ezek a hiedelmek, ezek a mondatok, amikkel jövünk. Például: „Az életnek van egy erőszakos oldala. Fiam, ez van.” Tudnál mondani még ilyeneket? Mint az „Egy pofon nem a világ?” Ez a jelen kutatásunk témája.

„Az asszony verve jó”, vagy hogy „minket is megvertek régen, és rendes emberek lettek belőlünk.” Ilyen mondatok elhangzanak akár értelmiségi, intelligens emberek körében is, hogy „megpaskoltam a fiamat, hogy tudjon viselkedni.” Az a fajta hiedelem, hogy tehetetlenül el kell viseljük az agressziót. Sokszor ugye a saját magukban felgyülemlett agresszióval nem tudnak mit kezdeni. Hogy ez van, más forgatókönyvet nem engednek meg maguknak a feszültség kezelésére.

– Ez a mondat, amibe kapaszkodnak, amit otthonról hoznak, hogy „Engem is vertek s rendes ember lett belőlem, én is ezt csinálom, mert más eszközöm nincs”. Hogy látod, tudunk-e eszközt adni az emberek kezébe, akár ezzel a próbálkozással, akár ti az Áradattal?

Mindenképp én az első eszköznek azt tartom, hogy beszélgessünk, megtanítsuk beszélni az embereket. Asszertív vagy önértékesítő kommunikációra gondolok, úgy képviselni magam egy konfliktushelyzetben, nehéz helyzetben, hogy rólam is szó van, de a másik ember iránt is nyitott legyek. Az erőszakmentes kommunikáció egy másik megfogalmazás. Beszélni a nehézségről, konfliktusok vannak a családban, de a konfliktuskezelésben őket érzékenyíteni, azonosítani az érzéseket, az érzések szabályozását és az impulzus-kontrollt megtanítani, a reziliencia működésmódok alaptételeit, hogy készség szintjén tudják használni.

Erre vannak sikerélményeink, kezdik érteni az emberek, hogy miért kell ezzel foglalkozni és először magamat kell rendbe tegyem, nem mindig a másikat. Most már nyitottabbak a terápiára, a beszélgetésekre, a tréningre, az önismereti folyamatokra az emberek.

A gyermekbántalmazás társadalmi megítélésére rákérdező kérdőív ITT ÉRHETŐ EL és május 15-ig tölthető ki.

A témában két hasonló interjú készült:

Összeállította: Márton Kinga Izabella