„Érett, kedves mosolyukban a nehéz sorsukat lehet látni…”
Újabb elképzelését váltotta valóra a vármezei fiatalokból álló Mosoly-GO Törpök csapata, vezetőik és szüleik segítségével 2013. október 17.-én.
Szépkorúak Világnapja. A gondosan elkészített plakátok és meghívók már hétfőn délutántól csalogatták az ünnepelteket a rendezvényre, így az első nénik és bácsik már a főpróba idején bekopogtak a szűkösnek bizonyuló terembe. Végül 25 szépkorú, köztük három házaspár is helyet foglalt a helyi általános iskola által rendelkezésünkre bocsátott osztályban, akik közül a legfiatalosabb 60, a legtapasztaltabb pedig 91 évet tudhat maga mögött.
A köszöntőbeszédeket követően, Dr. Köllő Gábor plébános imádkozott a szép korúakért, a csoporttagok pedig versbe – énekbe – történetbe foglalták jókívánságaikat nagyszüleiknek, szomszédjaiknak, ismerőseiknek. Barni, Merci, Orsi, Robi, Iza, Zolika, Barni, Ildikó, Miki és Huni szavai sokaknak csaltak örömkönnyeket a szemébe, amihez alighanem hozzájárult az énekekbe bekapcsolódó plébános úr hangja is.
A program végéhez közeledve tartogattunk még meglepetéseket a vármezei szépkorúaknak, megvendégeltük az ünnepelteket egy – egy pohár gyümölcsteával, finom keksszel, majd képeslapokat és emléklapokat is átnyújtottunk számukra annak örömére, hogy itt voltak velünk ünnepeltek. A Mosoly-GO Törpök remélik, hogy találkozunk jövőre is.
A programot támogatta a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata, Nyárádremete Önkormányzata, a Nyárádremetei Római Katolikus Plébánia, a Nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola.
(Szabó Attila)