Értés, érzékelés, megtapasztalás

E három szó jellemzi legátfogóbban azt az érzékenyítő programsorozatot, amelyet a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fogyatékkal Élőket Támogató programja szervezett Marosvásárhelyen október 3 – december 7. között. Alap-, illetve haladó szintű kinesztétika képzés, családi nap és tematikus műhelymunkák képezték az eseménysorozat részét, amelyet a Caritas munkatársai a koraszülöttek és a fogyatékkal élők világnapja alkalmából szerveztek pedagógusok, fejlesztő szakemberek és érintett családok számára. A tartalmas programok a fogyatékosság és eltérő fejlődés témája köré épültek, amelyeket a résztvevők a pedagógusok, fejlesztő szakemberek és érintett családok szemszögéből jártak körbe.

A programsorozat egy mozgásos önismereti műhelymunkával vette kezdetét Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete címmel október 3-án. Nagy Annamária mozgáskompetencia-fejlesztő szakember óvodapedagógusokkal dolgozott együtt. A közös munka fő tematikája azon kérdéskör belső perspektívából történő megválaszolása volt, hogy miként működik az ember, és hogyan szervezi meg aktív, építő módon a tanulási folyamatait. A cél a résztvevők egyéni mozgásának elemzése, és meglévő mozgásmintáik gazdagítása volt.

Mi a kinesztétika? Miből áll a fogalomrendszere? Hogyan működik a testünk mozgás közben? Saját mozgáskompetenciánk fejlődése hogyan befolyásolja a gyerekünkkel vagy a ránk bízott gyerekkel való kölcsönhatásunkat? Ezen kérdések megválaszolására teremtett lehetőséget az október 21 – 23. között zajló Bevezető kinesztétika képzés, amelyen orvosok, gyógytornászok, gyógypedagógusok, sérült gyerekekkel dolgozó szakemberek és érintett szülők vettek részt. A képzés témája a mozgásos önismeret volt. A résztvevők szempontokat kaptak saját mozgásuk elemzéséhez, mint például a belső perspektívából történő elemzés, és megismerkedhettek a kinesztétika nyelvezetével. A képzést Nagy Annamária, hármas fokozatú-, és Péter Beáta, kettes fokozatú, kinesztétika tréner tartották.

Haladó kinesztétika képzésre november 4 – 19. között került sor, amelyre az oktatók olyan orvosok, gyógytornászok, gyógypedagógusok, sérült gyerekekkel dolgozó szakemberek és érintett szülők jelentkezését várták, akik előzőleg részt vettek már bevezető kinesztétika képzésen. Ez alkalommal a jelenlévők megtanultak úgy figyelni saját mozgásukra, hogy közben más személyekkel kerültek kölcsönhatásba, és képesek lettek partnerként, belső perspektívából támogatást nyújtani a mozgást kivitelező személynek. Nagy Annamária így mesélt erről: „A résztvevők a képzés elején mozgatták, manipulálták egymást, míg a képzés végén, amikor már kifinomult a kinesztétikai érzékelőrendszer, támogatást nyújtottak egymásnak, hogy a támogatott személy a mozgást kivitelezhesse. Még azoknál is érzékelhető volt ez, akik eleinte nehezen tudtak befele figyelni”. Nagy Annamária és Péter Beáta ebben látták a képzés egyik legnagyobb eredményét. Pozitív hozadékként értékelték a résztvevők nagyfokú érdeklődését is a tréner-képzés iránt.

A koraszülött, eltérő fejlődésű vagy fogyatékkal élő gyerekek számára nem csupán mozgásuk kivitelezésének támogatásában lehetünk partnerek, hanem életük más területein is, akár érintett szülőként, pedagógusként, orvosként vagy fejlesztő szakemberként vagyunk mellettük. A tanulás, például, óriási figyelmet igénylő terület, mert ha ennek a folyamatnak a kísérése kellő figyelmet kap, az megkönnyíti a szülő-gyerek, szülő-pedagógus kommunikációját, a gyerek viselkedésének, szükségleteinek megértését, és jobb életminőséghez vezet.

A gyerekek tanulási zavarának előjelei megmutatkozhatnak már az óvodáskorban. Melyek ezek a tünetek? Elég-e csupán rájuk összpontosítani? Erről szólt Fülöp Orsolya gyógypedagógus műhelymunkája október 17-én. A szakember egy gyakorlattal indította a munkát: háttal állt a résztvevőknek, és arra kérte őket, írják tollbamondás után az elhangzó román szöveget. Aki tévedett, vagy belebonyolódott a hallás utáni írásba, az megtapasztalhatta, milyen érzés egy tanulási zavarral küzdő gyerek bőrében lenni.

Ezután konkrét szimbólummal érzékeltette, mit is jelent, mennyire összetett, sokrétű és szerteágazó a tanulási zavar. Éppen, mint egy fa, amelynek törzse, koronája, gyökérrendszere van. Mi, emberek, hajlamosak vagyunk először a növény látható részeit észrevenni. Amikor túl sok száraz ágat, hervadó levelet látunk, csak akkor kezdünk el a gyökerek felé pillantani. Így van ez a tanulási zavarral is.

Óvodáskorban olyan viselkedésbeli tüneteket észlelünk, mint a szorongás, figyelem-, memória-, koncentrálási zavar, nehézkes kommunikáció, a szülő vagy a pedagógus számára elsőre érthetetlen viselkedés, hiperaktivitás, elzárkózás a többi gyerekkel való játék elől stb. Iskoláskori helyzetekben megnyilvánulhat szótagcserében, betűcserében, az írás, olvasás, számolás körüli nehézségekben, diszlexiában stb. Megjelenhet viselkedésbeli tünetekben, – mint például a szorongás vagy az iskolakerülés – de megmutatkozhat szomatikus tünetekben is.

Bármilyen korban és formában jelentkezzen is, elengedhetetlen, hogy az óvodapedagógus, pedagógus, gyógypedagógus a gyökerekig ásson vissza, ott keresse a tanulási zavar okát. A gyökerek alatt értjük a nagymozgást, finommozgást, érzékelést, – hallást, látást, tapintást – figyelmet, memóriát, téri tájékozódást, ritmust stb. Amint a szakember megtalálta a problémás gyökérterületet vagy -területeket, elkezdheti célzottan fejleszteni azokat, amelynek hatására a tanulási zavarok is enyhülni fognak, vagy teljesen megszűnnek. Az egész folyamatban óriási szerepük van a szülőknek, a tágabb családnak és környezetnek, akik részéről rendkívül fontos a gyerek iránti túlzott elvárások elengedése, a megértés, empátia, türelem gyakorlása, és annak tudatosítása, hogy állhatnak mélyebb okok egy-egy érthetetlennek tűnő hisztériás roham vagy dühkitörés mögött.

A másság, a különféle viselkedészavarok, az autizmus elfogadása és megértése nem könnyű feladat sem az érintett gyerekek, sem szüleik számára. Amennyiben a szülők nem látnak túl gyerekeik viselkedészavarán, és így a gyerekek szükségletei kielégítetlenek maradnak, a hétköznapok megélése is kihívássá válhat mindkét fél számára. De szerencsére nincsenek egyedül küzdelmeikkel. Nem vagyok egyedül, nem vagyok tehetetlen – ezt sugallta Vető Anna gyógypedagógus műhelymunkával összekötött előadása is, amelyre október 24 – 25. között került sor.

„Ha találkozol egy autizmussal élővel, akkor találkoztál egy autizmussal élővel” – kezdte kétnapos előadását a szakember, és nyomatékosabban ejtette a második „egy”-et. Többféleképpen értelmezhetjük a mondatot, de Anna itt azt hangsúlyozta, hogy nincs általános érvényű személyleírása az autizmussal élőknek, hiszen ahány autizmussal élő személlyel találkozunk, annyiféle formában tapasztalhatjuk meg az autizmust. Emiatt a fejlődési utak is egyediek, és személyenként eltérő terápiák, foglalkozások működnek. Egyetlen általános érvényű igazság van csak: bármilyen rendhagyó viselkedésbeli jel észlelését követően mihamarabb kerüljön fejlesztő szakemberhez a gyerek, és kezdődjön el a fejlődését támogató terápiás folyamat.

A gyógypedagógus ezután általános ismertetőt tartott az autizmusról. Három fő területről beszélt, ahol tetten érhető: a kommunikációról, a társas viselkedésről és rugalmasságról, valamint a környezet ingereinek feldolgozásáról, amit szaknyelven szenzoros érzékenységnek, szenzoros ingerfeldolgozásnak nevezünk.

Ha a kommunikáció területe érintett, akkor nagyon gyakran a beszédértés sérül, az autizmussal élő nehezen tudja kifejezni érzéseit, szükségleteit, vagy megérteni a másokét. Ugyanígy, az autizmussal élő közvetlen környezetének is kihívást jelent az érintett személy megértése.

Amennyiben a társas viselkedés és rugalmasság terén merül fel probléma, éppen a rugalmatlanságra kell gondolni. Ez megnyilvánulhat például abban, hogy az autizmussal élők nehezen tudják lefoglalni magukat, a szabadidő, a szabad játékhelyzet megfoghatatlan számukra, nem találják föl magukat. Ilyenkor az ismétlődő játéksorozat nyújt biztonságérzetet, például, ha sorba rakják az autókat. Ez megnyugtatja őket, mert kontrollt gyakorolhatnak a folyamat fölött. A váltás, változás, várakozás kihívást jelent számukra. Szeretik a megszokottat, mert akkor biztonságban érzik magukat. Ha ez a terület sérült, nagyon fontos a napirend, a tevékenységek, a játék sorrendjének kialakítása. A szabad helyzetek vagy a kapcsolatteremtés nehézséget jelenthet mind a szülő, mind a gyerek számára, mert a gyerek nem tudja, mi fog történni, és ez megijesztheti. Ezért a szülőnek és a tágabb környezetnek nagyon fontos megérteniük, mi zajlik az autizmussal élő gyerekekben, és annak megfelelően közeledniük hozzájuk. Vető Anna azt javasolta a szülőknek, olvassanak olyan könyveket, amelyeket autizmussal élő személyek írtak, mert a bennük található megélések és tapasztalatok hozzásegítik őket az autizmussal élők jobb megértéséhez. A pedagógusoknak azt tanácsolta, koncentráljanak a gyerekek erősségeire, még ha ez kihívást jelenthet is, mert mindenkinek, az autizmussal élőknek is vannak erősségeik.

Vető Anna gyógypedagógusként és érintett szülőként is jelen volt, így kettős megtapasztalás alapján adta át a következő gondolatokat: „Minél korábban tudod, hogy eltérő fejlődésről van szó, annál könnyebben meg tudod érteni a gyereket, és meg tudod adni számára azt a támogató, fejlesztő környezetet, amelyre szüksége van. A problémás viselkedés is a kommunikáció egyik formája. Minden viselkedési forma üzenni szeretne valamit.” A szakember a környezet ingereinek feldolgozási nehézségeiről is szót ejtett.

A második nap a játékról szólt. Milyen az autizmussal élő gyerekek játéka? Hogyan fejlődik? Miben más? Hogyan tudunk kapcsolódni hozzájuk? Milyen közös játéklehetőségek vannak, amelyeket kiscsoportosan vagy nagycsoportosan játsszhatunk? Milyen nehézségek rejlenek ebben? – ilyen kérdésekről beszélgettek a jelenlévő szülők, szakemberek és pedagógusok. Javaslatokat is tettek olyan esetekre, amikor az autizmussal élő gyereknél az utánzással, kapcsolatteremtéssel, figyelemmel, megértéssel van gond. Megfogalmazták, hogy segítség lehet a vizuális támogató eszközök, képkártyák használata még akkor is, ha beszélő gyerekről van szó, mert a képek mindenkit segítenek az információ feldolgozásában.

Mi történik, ha nem beszél a gyerek? Kell-e aggódni vagy sem? Mit nevezünk megkésett beszédfejlődésnek? Hogyan segít a fejlesztés? Hogyan támogassuk a szülőket? Ebben a témában tartott műhelymunkát Halmen Emese gyógypedagógus november 23-án. A szakember egy bemelegítő játékkal kezdte a munkát, amelynek célja a találkozás, kapcsolódás, egymásra hangolódás volt, méghozzá hangszerekkel. A résztvevőknek csörgő-zörgő eszközökkel kellett játszaniuk teljesen némán, amelyek által megtapasztalhatták, milyen a még nem beszélő gyerek bőrében lenni. Átélhették, hogy a hangszerekkel történő játék által kommunikálhatnak környezetükkel, hiszen öntudatlanul ezt teszik a gyerekek is. Megérthették, hogy szülőként vagy pedagógusként ők is kommunikálhatnak zene és játék útján a gyerekekkel.

„A beszédindítás ideje nem bízható a gyerekre” – idézte Gósy Mária gondolatát a gyógypedagógus, amint a beszéd kialakulásáról és fejlődéséről tartott rövid ismertetőt. Kitért azon apró jelekre, amelyekre egy-, másfél-, kétéves kor alatt érdemes odafigyelni, mert a beszéd alapjait képezik. Kiemelte, hogy a beszéd nem az első szó megjelenésével kezdődik, hiszen a nonverbális kommunikáció is kommunikáció. Beszédkésés állhat elő, ha az egyes fejlődési szakaszokban nem mutatkoznak az alábbi jelek:
– a gyermek tizennyolc hónapos koráig (a fiúk kétéves korukig) nem szólalnak meg;
– a gyermek kétéves korára nem birtokol ötvenszavas szókincset, és nem alkot kétszavas mondatokat;
– a késés hároméves kor után is jelentős.

„Amennyiben a szülők a fönt leírt tüneteket észlelik, fontos szakemberhez fordulniuk. Hiszen, ha komolyabb oka van az elmaradásnak, jó, ha a gyerek minél korábbi életkorban megkapja a megfelelő fejlesztést. Ha viszont nincs súlyosabb probléma, akkor jól jön a megnyugtatás és néhány ötlet, hogyan segítheti a szülő a gyereket ebben a folyamatban az esetleges problémák – például: frusztráció, szorongás, önbizalomhiány – elkerülése érdekében. Aggódni, kétségbeesni semmiképpen nem kell, de odafigyelni, felelősséggel információt gyűjteni annál inkább, hiszen különböző problémák tünetei nyilvánulhatnak meg így, amelyeket jó kizárni, figyelemmel kísérni” – biztatta Emese a jelenlévőket.

A megkésett beszédfejlődés esetében is vissza kell menni a gyökerekhez, föl kell tárni az ott rejlő okokat. Ilyen lehet, például, a mozgás fejlődésének valamilyen rendellenessége vagy hiányossága, mert összefüggés van a mozgás alakulása és a beszéd fejlődése között. Mivel a gyerek beszédfejlesztése legsikeresebben a családban oldódik meg, ezért a szakember feladatai közé tartozik, hogy tanácsokkal, ötletekkel, eszközökkel és módszerekkel lássa el a szülőket.

Szenzomotoros terápiák: Alapozó és Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia (DSZIT) címen tartottak műhelymunkát Rencsik Réka gyógypedagógus és Palotás Hajnal pszichológus november 17-én, a koraszülöttek világnapján. Alapos szakmai tájékoztatójukból alább osztunk meg részleteket:

„A dinamikus szenzoros integrációs terápia olyan módszer, amely a benne résztvevő gyermeknek izgalmas játéklehetőségeket nyújt. Segítségükkel éretlen vagy egyes területeken nem kellően differenciált működésű idegrendszerüket saját aktív részvételükkel, önszántukból, egyéni utakon járva fejleszthetik. Tehát nem egy meghatározott, beszabályozott tréning, hanem változatos, sokféle tevékenységet felkínáló, a gyerek számára örömet okozó játékfolyamat.

Eszközei emlékeztetnek a játszóterek, cirkuszok világára: óriáslabdák, guruló hengerek, kötéllétrák, függőhálók, forgó és egyensúlyozó tányérok, deszkák, hinták, valamint rongyok, papírdobozok, kefék és szivacsok. Tehát csupa olyan játékszer, amely az egyensúlyi és a tapintásos érzékelés számára nyújt ingereket. Ez a két érzékelési terület az idegrendszer két legkorábban érő, legősibbnek nevezhető modalitása, amelyek hibátlan működése sokféle magasabb rendűnek tartott emberi viselkedés optimális alakulásában elengedhetetlen feltétel.

Nem véletlen, hogy a gondos, szerető szülők a világon mindenhol és mindig számos ringatót, zötyögtetőt, rázogatót, hintáztatót, emelgetőt, simogatót játszanak, hol mondókával, hol dallal kísérve, hogy csecsemőjüket, kisgyermeküket megnyugtassák, felvidítsák, vagy csak szórakoztassák. Mert minden kisgyermekkel foglalkozó számára napi tapasztalat, hogy ezek a ténykedések azonnali hatékonysággal rendelkeznek, szinte a szülők első lehetőségei arra, hogy gyermekeik viselkedését befolyásolni tudják.

Ennek a varázslatos hatásnak testi, organikus alapja van, és olyan gyógyító, elrendező – integráló – eredményeket tudhatunk a sajátjának, amelyek másféleképpen nem elérhetőek, és a viselkedés azonnal látható rendezése mellett, egyes idegrendszeri háttérfolyamatok normalizálódásához vezetnek.

Minden felnövekvő szervezetnek szüksége van ezekre az ingerhatásokra, de ott, ahol az idegrendszer fejlődése, önszabályozása bármilyen ok miatt nehézkesebb, lassúbb, ott egyes területeken sokkal tovább és sokkal több ilyen természetű élmény kell. Nemcsak inger, behatás, hanem élmény, ami azt jelenti, hogy valaki mással megosztható testi-lelki tapasztalat.

Ezekből a gondolatokból építkezik Anna Jean Ayres neves amerikai neuropszichológus módszere, amelynek elvei közel állnak az értékes hagyományokat magukénak valló magyar pszichoterápiás és pedagógiai iskolák gondolatköréhez.

Legfőbb sajátossága, hogy még azokban a formákban is, amelyekben ez nem magától értetődő, törekszik a gyermekek alkotó fantáziájának támogatására, mozgásaikban megnyilvánuló egyéni sajátosságok figyelembevételére.”

Az előadók a fönti témák mentén dolgoztak az egybegyűlt szülőkkel, pedagógusokkal, szakemberekkel, de a világnap alkalmából kitüntetett figyelmet szenteltek a koraszülöttség kérdéskörének is. A résztvevőknek nem csupán arra nyílt lehetőségük, hogy többet megtudjanak a témáról, hanem arra is, hogy válaszokat kapjanak kérdéseikre, és átbeszélhessék tapasztalataikat.

Palotás Hajnal, a Gyulafehérvári Caritas pszichológusa Szabályozás és önszabályozás csecsemő- és kisgyermekkorban címmel tartotta egy másik műhelymunkával összekötött előadását november 9-én. „Az önszabályozás egyik központi jellemzője az emberi fejlődésnek és működésnek. A hatékony önszabályozás már kora gyermekkorban is a mentális egészséghez és a reziliens (testi-lelki jó állapotát könnyedén visszaállító) működéshez kapcsolódik, és úgy is tekinthetjük, hogy az élethosszig tartó fizikai és mentális egészséget alapozza meg. A csecsemő jelentős önszabályozó képességgel rendelkezik. Érzelmi állapotai módosításában és a környezet új, változó körülményeihez való alkalmazkodásban alapvetően a gondozótól függ, aki lehetőséget teremt a csecsemőnek a szabályozás új módjainak elsajátítására. A felnőttekkel, szüleivel való kölcsönhatásban fejlődik önszabályozása, így a gondozó érzékenysége és szabályozó képessége jelentős szerepet játszik abban, hogy a csecsemő és kisgyermek önszabályozása hogyan alakul.

Az érzelmi és viselkedéses állapotoknak a gondozóval történő közös szabályozása vezet el végül az önszabályozás magas szintű kompetenciájához” – tájékoztatta az egybegyűlteket a szakember.

A műhelymunka-sorozat utolsó, december 7-ei, előadásában Dimén-Varga Tünde iskolapszichológus, integratív gyermek-pszichoterapeuta arról beszélt, milyen hatással vannak a modern elektronikai eszközök – televízió, okostelefon, táblagép – és az online média a csecsemőkre és kisgyermekekre. Elmondása szerint általános tapasztalat, hogy a gyermekek világszerte egyre korábbi életkorban válnak képernyőhasználóvá. A kicsik médiahasználata összefügg a család, különösen a szülők médiahasználatával. Hogyan hat mindez a kisgyermekek éretlen idegrendszerére, fejlődő agyára, miként befolyásolja a kognitív (gondolkodási) és szociális funkciók fejlődését – erről beszélgetett a szakember a jelenlévőkkel. Megtárgyalták a túlzott, életkornak nem megfelelő médiahasználat veszélyeit, miközben a veszély-jelek felismerésére is fókuszáltak. A csoport aktív, érdeklődő pedagógusokból állt, akik megosztották egymással tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, és sok személyes, illetve szakmai példával tették élővé a foglalkozást.

A műhelymunka-sorozat mellett a Caritas szakembercsapata érzékenyítő alkalmakat is szervezett koraszülöttség, másság, eltérő fejlődés és fogyatékosság témakörében érintett kliensei számára.

Sor került például képkiállításra és családi napra is. Ez utóbbit a Piros Orr Egyesülettel közösen szervezték a marosvásárhelyi Caritas Házban, december 8-án. A családokat a hasonló élethelyzetek mellett a közös éneklés és zenélés kötötte össze. Gitár pendült, csörgő csörrent, dobpálcák koppantak, fuvola dallama libbent. A Chimes hangsor mágnesként vonzotta a szüleik ölében fészkelődő gyerekeket, akik leizzadtak ugyan a fogócskázás és kacarászás hevében, de újult erővel lendültek, hogy alig-érintéssel csilingeltessék meg a hangszer csengettyűit. A közös zenélés csak ráhangolódás volt a további együttlétre, amelynek a narancsdíszítés, gömbfestés, képeslapszínezés, fotózkodás, falatozás és beszélgetés is részét képezték.

Az érzékenyítő alkalmak és műhelymunkák mellett aktívan zajlott a Caritas Szent Ágnes Rehabilitációs Központjának Összetett felmérése is, amelyet a gyógypedagógusokból, mozgáskompetencia-fejlesztésben jártas szakemberből, pszichológusból és szociális munkásból álló szakembercsapat 2022 augusztusában hirdetett először. A szolgáltatást olyan kisgyermekes családok figyelmébe ajánlották, akik 0–7 éves gyereket neveltek, és aggodalomra okot adó jeleket vagy valamilyen rendellenességet tapasztaltak kisgyermekük fejlődésében.

A nagyszámú érdeklődőknek köszönhetően a felmérés szeptembertől–decemberig tartott. Összesen negyvenhárom család jelentkezett, akik a hirdetéseken túl pedagógusok, szakorvosok, családorvosok és más területeken dolgozó szakemberek ajánlására keresték föl a központot. Az Összetett felmérés egy három–négy alkalomból álló folyamat volt, amelynek során a szakemberek találkoztak a szülőkkel, felmérték a gyerekek fejlődési szintjét, kiértékelték eredményeiket, beszélgettek, és javaslatokat tettek.

A leggyakoribb problémák, amelyekkel a szülők felkeresték őket: a megkésett beszédfejlődés, különféle viselkedésproblémák és néhány esetben a megkésett mozgásfejlődés voltak. A felmérésben részesülő gyerekek hatvan százaléka került be fejlesztésre, míg negyven százaléknál ez nem volt indokolt. A felmérést követően elkezdődött a gyerekek egyéni fejlesztése, amely gyógypedagógiai, pszichológiai és mozgáskompetenciát fejlesztő tevékenységeket foglalt magába. Ezzel párhuzamosan kiemelt figyelemben részesültek a szülők is, akiknek a szakemberek beszélgetés, tanácsadás és tematikus szülőcsoportos programok útján nyújtottak segítséget.

Köszönjük a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóságnak a támogatást!

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Szeptembertől új szolgáltatások a Caritasnál >>> BŐVEBBEN
Összetett felmérés kisgyermekes családoknak >>> BŐVEBBEN
Érzékenyítő műhelymunka-sorozat Marosvásárhelyen >>> BŐVEBBEN
Bevezető kinesztétika képzés Marosvásárhelyen >>> BŐVEBBEN
Haladó kinesztétika képzés Marosvásárhelyen >>> BŐVEBBEN
Családok együtt >>> BŐVEBBEN
A mozgásérzékelés művészetét ízlelgették >>> BŐVEBBEN

Rólunk írták:
Eltérő fejlődésű, valamint fogyatékkal élő gyerekekkel dolgoznak >>> BŐVEBBEN
Összetett felmérés a Caritas Cseperedő központjában >>> BŐVEBBEN
Szeptembertől új szolgáltatások a Caritasnál >>> BŐVEBBEN
Érzékenyítés koraszülöttekért, fogyatékkal élőkért >>> BŐVEBBEN
Haladó kinesztétika képzést tartanak Marosvásárhelyen >>> BŐVEBBEN