Esély-szabadság-életminőség

Kétnapos szakmai konferenciát szervezett a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket támogató Szociális és Tanácsadó Szolgálata fogyatékosság témakörben szeptember 23-24. között Csíksomlyón. Az immár ötödik évben megszervezett, „Együtt a fogyatékkal élőkért” elnevezésű konferencia szervezői idén a modern fogyatékosjogi szemlélet által is markánsan képviselt Esély-szabadság-életminőség a fogyatékkal élők mindennapjaiban témát választották a konferencia vezérfonalának, szellemiségének, a fogyatékkal élőket emberi méltóságukban megillető jogok köztudatban, rehabilitációban, hazai szakmai gyakorlatban való mélyebb életbeültetése célzatával.

Az Erdélyben, magyar nyelvterületen egyedülállónak számító szakmai konferencián közel 60 személy vett részt: 16 fogyatékkal élőket támogató kormányzati, illetve civil szervezetnek a képviselői, sérült személyek, szülők, testvérek. Az idei konferencia érdeme, hogy első ízben volt jelnyelvi tolmácsolás is biztosítva a csíkszeredai Hallássérültek Egyesületének munkatársai jóvoltából.

Egyedülálló alkalom volt továbbá az idei konferencia azért is, mivel vendégünk volt Magyarországról a szakmai körökben elismert Zolnai Erika klinikai szakpszichológus, illetve dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász, orvos-jogász, címzetes egyetemi tanár, akik közel 40 év szakmai tapasztalatából adtak ízelítőt, és lelkesítettek a tenni, változtatni, javítani akarásra, tanítottak ennek lehetséges módjaira. Dr. Kálmán Zsófia a fogyatékosság-felfogás társadalmi és kultúrtörténeti változásainak bemutatásán keresztül érzékeltette a mai megváltozott szemléletmód hatásait. A spártai kegyetlenségtől, később az evolucionista filozófiát átörökítő holokauszt kíméletlen bánásmódján át jutottunk el napjaink viszonyulásmódjáig, amelyben mérföldkőnek számít a 2006-os nemzetközi ENSZ Egyezmény. Az előadót idézve „ma már csak és kizárólag emberjogi megközelítéssel lehet a fogyatékos emberek világa felé fordulni, azt lehet mondani, hogy a fogyatékkal élő személyek elsősorban emberek, akiknek emberi méltóságuk van, ugyanolyan életre vágynak, mint bárki más, teljesen mindegy, hogy mi a fogyatékossága. Ugyanolyan humán szükségletei vannak, mint az összes többi embernek. Egy nagy különbség van: mivel speciálisak az igényeik, szükségleteik, ezért bizonyos speciális szolgáltatásokra van szükségük ahhoz, hogy ugyanúgy élhessenek, mint a többi ember. Ehhez szükséges az életfeltételeik normalizálása.” A normalizáció megvalósításának témaköréhez illeszkedően további előadásokat hallhattunk a kommunikációs, illetve morális akadálymenetesítésről, majd alternatív kommunikációs módszerekbe, azok életformáló nagyszerűségébe kaphattunk bevezetést az előadó interaktív, felrázó előadásmódján keresztül.

A kerekasztal-beszélgetés meghívottja volt a fenti előadók mellett Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője Csíkszeredából, illetve Fucskó Mónika gyakorlati programokért felelős szakember a Debreceni Egyetemről. A résztvevők számára is nyitott körű beszélgetés során mindazon kérdésekből kerültek megvitatásra, tisztázásra, amelyekkel egy sérült gyermeket nevelő család szembesül a különböző életciklusokban. Esti programként a spanyol Antonio Naharro és Álvaro Pastor szívvel és humorral teli, nagyerejű alkotását tekintettük meg egy Down-szindrómával élő fiatalember és egy egészséges, ám korántsem zökkenőmentes életű lány szerelméről.

Másnapi előadásában Zolnai Erika a felnőtté válás, autonómia, illetve visszaélések megelőzésének igen fontos és aktuális témaköréről beszélt. Az általa vezetett műhelymunka során egy olyan eset gyakorlati elemzésében vehettek részt a jelenlevők, amelynek megoldását a különböző érintettek szerepeinek, sokszínű nézőpontjainak összehangolásával keresték. András Ildikó, a Gyulafehérvári Caritas szakápolója és kinaesthetics trénere nagyon őszinte és mély hangvételű tapasztalatát osztotta meg a felnőtt- és időskori-, szerzett fogyatékossággal érintett személyek ápolásának erőpróbáló útjairól.

A tudományos értekezést Sárközi Sándor piarista paptanár lelki programja tette teljessé, amelyben belső erőforrásainkra, „munícióinkra” tekinthettünk ehhez a korán sem mindig egyszerű, kihívásokkal teli gondozói, segítői feladathoz. Szentmisével és az Úr áldásával zártuk konferenciánkat.

Bízunk benne, hogy az elvetett magok jó földre találnak, gyümölcsöznek, és megsorozódnak, ahogyan azt az egyik, konferencián résztvevő szülő megfogalmazta. Találkozzunk jövőben, sérültek és segítőik, hogy újra együtt gondolkodhassunk és cselekedhessünk a fogyatékkal élőkért! (Székely Vakon Katalin)