Évértékelés és tervek a Caritasnál
Sajtótájékoztató keretében számolt be a Gyulafehérvári Caritas vezetősége az elmúlt év eredményeiről, illetve röviden felvázolta az idei év fontosabb terveit a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban
Dr. Márton András igazgató évértékelője tágabb keretbe helyezve hangzott el, mivel idén lesz húsz éve annak, hogy Jakab Antal egykori gyulafehérvári püspök a kommunizmus bukása utáni egyik első intézkedéseként megalapította a főegyházmegye Caritas-szervezetét. Márton András kiemelte, hogy az eltelt két évtizedben és a következőkben is a Caritas tevékenységének középpontjába az embert és a közösséget helyezi. Ez a szervezet minden programjának alapja, mivel csak így lehet szerinte hosszú távon eredményesen építkezni. Ugyanakkor felvázolta röviden a sajtó képviselőinek a húszéves évforduló jegyében szervezett rendezvényeket, amelynek kiemelkedő eseménye a június 26-án a csíksomlyói nyeregben szervezett családi Caritas-nap lesz.
Péter György, az otthoni gondozás vezetője a 2009-es év egyik megvalósításaként azt a nemzetközi elismerést emelte ki, amelynek keretében az ERSTE Alapítvány több mint 1300 pályázó közül díjazta a Caritas Hargita megyei otthoni gondozói programját. Emellett kitért arra, hogy a norvég, izlandi és liechtensteini kormány által finanszírozott EEA Grants programból nyert támogatásnak köszönhetően 2009 novemberében egy nagyszabású projekt indult, amely keretében felmérést végeznek majd Hargita, Kovászna és Maros megyében az egészségügyi és szociális szolgáltatásokról. A felmérésből kiderül majd, hogyan fér hozzá a lakosság a szolgáltatásokhoz, illetve melyek ezen szolgáltatások hiányai. Az idei tervek közül ezen felül megemlítette a Székelyudvarhelyen induló mozgáskompetencia-központot, amelynek alapszemlélete a Caritasnál néhány éve alkalmazott kinesztetika (a mozgásérzékelés tudománya) lesz. Egy olyan stacionáris, elfekvő és ambuláns intézmény létrehozása van folyamatban Udvarhelyen, amely a krónikus betegségben szenvedőknek és az utolsó stádiumban levő betegeknek nyújt segítséget.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője röviden ismertette az ágazatához tartozó programokat. Beszámolt többek között a családsegítő szolgálat, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon, a fogyatékos terület, valamint az önkéntességi program eredményeiről és idei terveiről. Itt is több nagyszabású fejlesztési elgondolás van a megvalósítás, illetve a tervezés szakaszában: Székelyudvarhelyen korai nevelő- és fejlesztőközpontot nyitnak a napokban, de szó van a gyergyói öregotthon strukturális alapokból való felújításáról, illetve a megfelelő források előteremtése után egy rehabilitációs központ létrehozásáról is a csíkszeredai Szent Ágoston-templom egyik épületében.
Péterfi Attila-Csongor, a Caritas gazdasági ágazatának vezetője ismertette a szervezet szociális gazdaságának a céljait. A Caritas gazdasági egységeit tömörítő ágazat célja, hogy a gazdasági tevékenységekből származó profitot a szervezet szociális programjainak a finanszírozására fordítsa vissza.
Knecht Tamás PR-menedzser a szervezet tavalyi adománygyűjtési kampányairól számolt be. A 2009-es adófelajánlási kampány során mintegy 93 000 lej gyűlt össze, amelyet a Caritas állandó programjain keresztül a szükség enyhítésére használnak fel. A szervezet ugyanakkor vállalja, hogy az egyes régiókból érkezett adófelajánlásokat azokban a közösségekben használják fel, ahonnan a felajánlás érkezett. Az idei 2%-os kampány témáját az Európai Unió által meghirdetett európai év adta, 2010-et ugyanis a szegénység és a társadalmi küzdelem európai évének nyilvánította az EU. Ebből kifolyólag a Caritas kampányának mottója: 2%, hogy kevesebben nélkülözzenek.
A tavaly novemberi Szent Erzsébet-gyűjtés, de a január 31-i, a haiti földrengés áldozatainak a megsegítésére hirdetett templomi gyűjtés kiemelkedő eredménye is jelzi, hogy a főegyházmegye híveiben egyre nagyobb az elköteleződés a tettekben is lemérhető segítségnyújtásra nem csupán a közvetlen környezetük irányába, hanem szolidaritást tudnak és akarnak vállalni a távoli, de szükséget szenvedő embertársaikkal is. (kt)