„Ez egy olyan nap, amit nem feledünk el soha”
Nyárádremetei és szovátai idősek nőnapi ünnepsége
Kellemes, vidám hangulatú összejövetelek keretében köszöntötték verssel, tánccal és énekkel a hölgyeket a nyárádremetei és a szovátai nyugdíjas-csoportokban a Caritas családsegítő szolgálatának szervezésében.
Az alig két hónapja indított, máris 41 tagot számláló nyárádremetei Szépkorúak Kitartás-csoportja kéthetente gyűl össze a helyi Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskolában. A legutóbbi, március nyolcadiki találkozón 29 személy arcára csalt mosolyt Incze Magdolna aligazgató és Gál Lajos polgármester szavai után az óvodások műsora.
Orbán Erika és Szász Ibolya óvónők csoportja körjátékkal és mesemondással szórakoztatta a megjelenteket, az idősek pedig énekléssel viszonozták a gyerekek kedvességét. Az uzsonna elfogyasztása előtt az unokák, dédunokák saját készítésű kézimunkáikkal lepték meg a nagymamákat, dédnagymamákat, a papír-hóvirágocskákhoz pedig a Caritas emléklapjai mellett egy-egy szál szegfű kapcsolódott ajándékként.

Szovátán március kilencedikén 25 idős nő és 10 idős férfi énekelte vagy csak dúdolgatta együtt – Márton Béla tanár kezdeményezésére – Dankó Pista nótáit (és nemcsak) a Mezőhavas együttessel a hölgyek tiszteletére a Domokos Kázmér Kultúrotthon kistermében. A programon a családsegítő szolgálat szociális munkása tolmácsolta a Caritas lelki igazgatójának alkalmi üzenetét a szovátai nyugdíjas nőknek, továbbá a Szeretet-nyugdíjascsoport tagjai közül Csortán Imre és Mester Zoltán, valamint Mátyus Vilmos és zenekara, illetve énekesei köszöntötték az ünnepelteket.
A nők pedig hálatelt szívvel, kezükben emléklappal és virággal, illetve azzal a reménnyel hagyták el az otthonos kis termet, hogy még sokszor lesz részük ilyen kellemes eseményekben. (Szabó Attila)