Ezerszínű gyermeknap a Gyulafehérvári Caritasnál
Városokba, de falvakba is zenével, bohócokkal, papírszínházzal, bodzaszörppel várja a Gyulafehérvári Caritas gyermeknapra a kis és nagy felnőtteket
Maros megyében Marosvásárhelyre, (május 28-június 1. között) Szászrégenbe (május 30-31. között), Marosszentgyörgyre és Búzásbesenyőbe (június 1-jén) viszik a játékos hangulatot a Caritas munkatársai: Fogunk majd játszani, játékosan ismerkedni, sőt mesevilágba utazni, szülőkkel együtt szórakozni. Lesznek vetélkedők, előkészítettünk egy nagy-nagy kötelet, rajzolótáblát, amire mindenki, de mindenki kell hogy majd rajzoljon! Nagy a készülődés… – számolt be terveikről Bodó-Tóth Gyula, a Családsegítő Szolgálat vezetője.
Hargita megyében a korai nevelő- és fejlesztőközpontok Gyerekhetet szerveznek. Így Gyergyóalfaluban (június 2-án), Szentegyházán (június 2-án), Gyergyószentmiklóson (június 4-7. között), Székelyudvarhelyen (június 4-7. között) mondókázással, énekléssel, tánccal, kézműveskedéssel és akadálypályák sokaságával várják a kicsiket. Ugyanakkor a Családsegítő Szolgálat Malomfalván (június 1-jén, délután 3 órától) és Máréfalván (június 1-jén, 10 órától) szervez gyereknapi programokat. Az események azonban nem zárulnak le pénteken, hiszen június 9-én szervezik meg Gyergyószentmiklóson a családok napját.
Kovászna megyében Sepsiszentgyörgyön több civil szervezet fogott össze, hogy megszervezze a gyereknapi sokadalmat. Lesz arcfestés, papírszínház és aszfaltrajzolás is.
Fehér megyében Gyulafehérváron szerveznek nagy megmozdulást a várban június 1-jén, délután 4 órától: bűvészmester fogja körbevezetni a kicsiket az események kavalkádjában, ugyanakkor bohócok, mesehősök kínálgatják majd az édességeket, a házi fagyit és a bodzaszörpöt.
Hunyad megyében Petrozsény lesz a szórakozások fővárosa. Jövő héten, június 5-8. között tematikus napokat tartanak: kedden a kis szakácsok napja, szerda a festők napja, csütörtök a sportolók napja, pénteken meg maszkabált és karaokét szerveznek a gyerekeknek.