Falugondnok, aki behívható, marasztalható

„A mai világban könnyűnek nem lehet nevezni semmit. Egy híján nyolcvan éves vagyok, a gyermekek messze kint vannak, Magyarországon, oda vannak honosodva. Itthonról úgy el vagyunk fogyva, hogy az sincs, akit megkérni, nyissa meg a kaput. Nem járunk sehova, az uram a kilencven töviben van, de ő is csak kenyérért jár el minden másnap. A caritasosokra sem támaszkodhatunk, sokfelé várják őket. Csak abban bízunk, hogy minden járványnak volt vége, egyszer ez is befejeződik” – fogalmaz egy énlaki asszony, hangot adva igényének: emberekkel találkozna.

Végveszélyben az emberi kapcsolatok – kongatja meg a vészharangot a Gyulafehérvári Caritas egyik munkatársa is egy idős, gyergyószárhegyi ellátott szavait idézve: „Ez a harmadik világháború, ebben megölik a kapcsolatokat, a személyes találkozásokat.” Nem pánikot akar kelteni, hanem figyelmeztet: ne feledkezzünk meg, ne mondjunk le egymásról.

„Egyre több az olyan ember, aki nem megy el otthonról, és senki nem jár hozzá. Amikor bemegyek, ebédet vinni, vérnyomást mérni, csak fogja a kezemet, és marasztal, legyek vele még egy kicsit.” „Belépek a házba, ahová évek óta járok. A néni rögtön felteszi a maszkot, és elül másfél méterre tőlem. Mert a tévében azt hallotta, így kell viselkedni” – íme kétféle viszonyulás, amelyekkel gyors egymásutánban találkozik a falugondnok, hát ezért félti az emberi kapcsolatokat. A Gyulafehérvári Caritasnak több településen van falugondnoksága, Szárhegyen és hozzátartozó Güdücön, Pálfalván, Tölgyesen, Hágótőn és Háromkúton van az elzárt közösséget segítő személy, aki idősgondozást is tanult, így még több területen tud segítségéül lenni az idős, beteg embernek.

A világjárvány szigorításai új fejezetet nyitottak falugondnokok életében is, hiszen míg korábban egyik fő feladatuk a gyerekek iskolába szállítása volt, ma az online-oktatás révén ez szünetel. Csupán Böjte Csaba gyergyószentmiklósi otthonába kell vinni háromkúti gyerekeket, akik bentlakóként jutnak megfelelő internetkapcsolathoz, hogy ki nem maradjanak a tanórákról. Az orvoshoz is ritkábban szállít beteget, hiszen a vírus miatt programálásra, telefonos segítségnyújtásra kerül gyakrabban sor, és ha már nagy a baj, akkor a mentő lesz a fuvarozó. A falugondnok jár gyakrabban háziorvosokhoz: a megírt receptet átveszi, gyógyszereket megvásárolja, és házhoz viszi a beteg falubelieknek. Vásárolnia is kevesebbet kell, az emberek nem költekeznek feleslegesen, és a helybéli kisboltba is kapnak egy kiló lisztet… közben még a helyi hírekről is tájékozódhatnak.

Minél kisebb egy település, annál kisebb a félelem is, ez tűnik igaznak a falugondnokok és otthoni beteggondozók elmondásából. Ahol többen fertőződtek meg, ott attól rettegnek, hogy nem lesznek túlélők, és őket is úgy fogják eltemetni, hogy senki nem kísérheti utolsó útjukra „csak belevetik a gödörbe”. Ahol nem volt, vagy ritka a megbetegedés, ott kisebb a szorongás is, nincs kézzelfogható példa a szenvedésre, ok a rettegésre. Háromkúton például még egyetlen ember sem „koronásodott meg”, mindenki végzi a dolgát odahaza. Kevesebb a falugondnok mennivalója, így több ideje jut az együttlétre – ezt tapasztalhatják a pálfalviak is, akik közül sok az egyedülálló, hát jólesik, ha van, aki bekopogjon ajtajukon. A Caritas szociomedikális ágazatához tartozó falugondnokság átalakulóban van, az új időkhöz kell igazodni, hogy leginkább szolgálja a falugondnok gondjaira bízott közösséget – állítja Péter György igazgató. A félreeső falvak új szükségleteit kell felismerni, és arra válaszolni egyszerűen beteggondozóként, falugondnokként, szeretetszolgálatként… a másik embert megkereső emberként.

Balázs Katalin (Megjelent a Hargita népe december 2-i lapszámában)