Farsangoltak az idősek
Ebben az évben is vidám szépkorúak ünnepelték a farsang végét Caritas-szerte.
Az ünnepségek sorozata már egy február eleji hétvégén elkezdődött, amikor is Székelyudvarhelyen több, idős személyekből álló csoport részvételével megtartották a Szépkorúak Farsangját. Ezen résztvettek a háromszéki zabolaiak is, akik nemrég alakultak egy társasággá és ez volt az első szervezett kirándulásuk, nagy élmény volt számukra, hogy egy ilyen népes és vidám társasághoz tartozhatnak.
Húshagyó kedden is félszázan gyűltek össze Székelyudvarhelyen a Papkertben, ahol nappali foglalkoztató központ működik számukra úgy, hogy a hét minden napjára kijut egy-egy csoport. A kis foglalkoztató terem szűkös lett volna e társaságnak, ezért a Kolping-ház előadótermében gyűltek össze és mutattak be szórakoztató előadásokat, amelyekre már jó előre készültek. A hétfői csoport az idegenbe szakadt családtagokkal való kapcsolattartás bonyodalmait figurázta ki a Fekete rúter c. előadásban, a keddiek pizsamát öltöttek és egy idősotthon anyagi megszorításainak következményét ecsetelték humorosan, míg a szerdai csoport kimaszkírozott tagjai zenész előadással remekeltek a Minden jó, ha vége jó produkciójukban. Nem hiányzott az együtt betanult tánc élménye sem, hiszen a csütörtöki csoport a Meneaitot adta elő, a pénteki nyugdíjas hölgyek társasága pedig Lajos postást várta a friss hírekkel, miközben vígan adomázgatott a képzeletbeli parkban üldögélve. Aki egy kalap alá összehozta mindezt, az a vörös hajú mosolygós bóhoc volt, aki egyébként a hétköznapokban is foglalkozik az idősekkel. Külön köszönet a Frieske Pan pékségnek, akik minden évben hűségesen megvendégelik a vidám társaságot. További fényképek itt tekinthetők meg >>>
A farsangi ünneplésre általában már hetekkel előtte megkezdődik a készülődés – nem volt ez másképp a csíkmadarasi nappali foglalkoztató központban sem. Az idősek saját kezűleg készítették el a díszítést, kürtőskalácsot sütöttek, ötleteltek, majd gyakoroltál az előadásokat, melyeket a jelenlévők vastapssal jutalmaztak meg. Az élményektől roskadozó tarsolyuk bővült még egy olyan nappal, amelyből nem hiányzott a móka, a jókedv, a kacagás és az életvidámság. További képeket itt lehet megnézni >>>
Az idős nem kell öreg legyen – gyergyószéki idősek farasangoltak Remetén. Négy évnyi, a járvány okozta kényszerszünet után újra Gyergyóremetén farsangoltak a Gyulafehérvári Caritas idős csoportjaiba járók és vendégeik. Az együttlét feledtette a nehézségeket, betegségeket, a jó zene és jó társaság mintha megfiatalította volna az idősödőt. A Székelyföld Tv riportja itt tekinthető meg >>>
Összeállította:
Hubbes Kinga, György Mária Angéla, Balázs Katalin, Molnár József