Farsangvégi guzsalyos Csatószegen

Március 4-én este hagyományos fonóba voltak hivatalosak Csatószeg nyugdíjasai és családtagjaik

Az események azonban már egyéves előzményei vannak, ugyanis egy éve annak, hogy néhány csatószegi idős asszonnyal megalakult a csatószegi nyugdíjasok csoportja. Az ötletgazda Fazakas Ida néni volt, aki elmondása szerint kissé irigykedve gondolt azokra a helyiségekre, ahol működnek idősek csoportjai, gondolkodott, hogyan is lehetne egy ilyet Csatószegen is megvalósítani, míg végül saját otthonukat ajánlotta fel ezekre a találkozásokra. A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársaként már a megalakult csoportba kaptam meghívást, hogy az egyszerű találkozásokon, beszélgetéseken túlmenően segítsek a csoportalkalmakat tartalommal megtölteni, minőségibbé tenni. Azóta kétheti rendszerességgel tartjuk az oldott hangulatú találkozókat, ahol mindeddig közel 30 személy fordult meg. A kezdeményezést és a nemrégiben Csíkszentsimonban is megalakult nyugdíjasok csoportját a helyi önkormányzat is támogatja.
Farsang közepén a csatószegi nyugdíjas csoportban a „jó nekünk itt lenni” élmény továbbgyűrűződéseként felvetődött: valami olyasmit is jó lenne szervezni, ahová még több falubeli nyugdíjas eljönne – még a férfiak is. Végül egy hagyományos farsangvégi fonóba hívtuk a falu időseit és családtagjaikat, aminek kosaras bál jellege volt. Nem kis meglepetésünkre közel 200 személy töltötte meg a csatószegi kultúrotthont. Gyermekek, szülők és nagyszülők közösen élhették meg azt, ahogyan az idő kereke egy estére megfordul, ugyanis a padlásokról előkerültek a megporosodott guzsalyok, orsók, a fonókerék, a küpülő és a régi máktörő, a szekrényekből a régi székelyruhák, a régi varrottasokkal díszített teremben az asszonyok “karimóba” ülve serény fonásba, szebbnél szebb népdalok éneklésébe kezdtek. Aztán, ahogy hajdanán is szokás volt, a valamikori legények énekszóval érkeztek be a rögtönzött fonóba és elindult a mókázás, a hajdani udvarlás megjelenítése, az elejtett vagy levert orsók csókkal való visszaváltása és a tánc.
Ezt követően, úgy mint régen is, jellegzetes farsangi ételeket, “mákos lütyükét” – ez egy hagyományos csatószegi sütemény – és hántolt főtt kukoricát szolgáltak fel minden jelenlévőnek. Nem mindennapi élmény volt belehallgatni az egyes asztaltársaságoknál a régi történetekbe, látni azt, ahogyan a három generáció együtt ünnepel, amilyen tisztelettel néznek a fiatalabbak az idősebbekre, ahogyan a fiatalabbak táncba invitálják az idős szülőket, ahogyan az óvodás, kisiskolás korú gyerekek minden biztatás nélkül úgy, ahogyan a nagymamáktól látták, körbeülnek és próbálkoznak a fonás rejtelmeivel. Számomra az élmények megélése mellett újabb megerősítést is jelentett ez az alkalom abban, hogy a Családsegítő Szolgálat célkitűzéseit a csatószegi mintára is meg lehet valósítani, hisz szinte kézzelfogható volt az, ahogyan a fiatalabb generációk még jobban elkezdtek odafülelni az idősebbek élettörténeteire, kimondatlanul is, de a büszkeség és a hála sugárzott az arcokon a kapott gyökerekért, a munkához való viszonyulásért, a mindenkori nehézségekkel való megküzdés mintájáért.
Akik ott lehettünk, újra meggyőződhettünk a közösségi összefogás erejéről, ami reménnyel tölt el, hogy a már annyira elcsépelt elidegenedett világ ellensúlyozható az alulról jövő jóakaratú kezdeményezésekkel, a hagyományok felelevenítésével, ápolásával. (Bíró Katalin)