Február 11. a betegek 24. világnapja

Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, miként Mária: Bármit is mond, tegyétek meg! – ez a központi témája Ferenc pápa üzenetének, melyet a Betegek 24. Világnapjára írt. A hit a szenvedés és a betegség értelmezési kulcsa, noha nem szünteti meg a betegséget vagy a fájdalmat, mégis olyan értelmezési módot kínál, mellyel fel lehet fedezni annak a mélyebb értelmét, amit az ember megél.

A Caritas, a katolikus egyház szeretetszolgálata minden évben megünnepeli betegeit, hiszen elkötelezte magát az irgalmas szeretet gyakorlásában, a betegek és szenvedők szolgálatában.

Idén a pápa a kánai menyegző evangéliumi elbeszélését vette alapul. Üzenetében, többek között, ráirányítja a figyelmet azokra a szolgákra, akik megtöltötték a hordókat vízzel, amit Jézus aztán borrá változtatott. Ők névtelen személyek, de nagyon sokat tanítanak nekünk, mert nagylelkűen engedelmeskednek a felszólításnak, azonnal  és jól megteszik azt, amit kértek tőlük, bármiféle panaszkodás vagy számítgatás nélkül. A rászorulók szolgálata az embert Jézushoz teszi hasonlóvá. Mi mindannyian lehetünk tehát kéz, kar és szív, mely segíti az Istent, hogy betöltse a sokszor láthatatlan csodáit és így kövessük Mária példáját.

Ferenc pápa üzenete itt olvasható >>>

A betegek világnapját II. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11-én ünneplik. 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban, egy sziklabarlangban ezen a napon jelent meg a Szűz Mária Soubirous Bernadettnek, majd itt csodatevő forrás fakadt. Lourdes-ba évente több mint félmillióan zarándokolnak el és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”