Fegyvertelen iskola, avagy erőszak nélkül az iskolákban

Nincs olyan nap, hogy ne látna napvilágot valamilyen erőszakos esetről szóló tudósítás a hírekben. A gyerekek lehetnek áldozatok, de ugyanúgy elkövetők is – akik többnyire maguk is áldozatai valamilyen agressziónak. Pedig ezeknek a konfliktusoknak, agresszív viselkedéseknek jó része megelőzhető lenne a megfelelő érzelmi és szociális kompetenciák fejlesztése által, kommunikációs technikák, feszültség-levezető, kompromisszumot kötő módszerek stb. segítségével. Ezt figyelembe véve összeállítottunk egy különböző készségeket, kompetenciákat fejlesztő erőszak-megelőző foglalkozást.

A program céljai az empátia, az előrelátás, a határozottság, a magabiztosság, az egymásrautaltság megtapasztaltatása volt, a társas kapcsolatok fejlesztése, illetve a mindennapi konfliktusok, problémák fizikai vagy szóbeli erőszak nélküli megoldása, csökkentése.

A programunk minden településen egy Caritas munkatárs köszöntőjével kezdődött, amit ismerkedéssel, ráhangoló játokkal folytattunk. Közösen megtanultuk az idei Iskola másként hetére összeállított táncunkat, amivel szintén a jó hangulatot és feszültséget szerettük volna csökkenteni, „kirázni” aznap mindenkiből. Közös táncunk mindenhol nagy sikernek örvendett és azt gondolom, elérte a célját.

A kiscsoportos munkákban céljainkat követve, játékokkal, feladatokkal, non-formális eszközökkel igyekeztünk szemléltetni a tematikánk fontosságát, kíváncsian várva és meghallgatva a gyerekek véleményét, ötleteit. Nem kellett csalódnunk, a gyerekek kreatív ötleteket, jó tanácsokat, meglátásokat osztottak meg velünk, aminek a programunk záró mozzanataiban osztályonként sikerült is hangot adni.

Összességében azt gondolom, megértették az üzenet a gyerekek, ha még csak töredékét is, de meghallották, hogy erőszak nélkül könnyebb, jobb az iskolában, és a hétköznapokban is.

(Nagy Henriette)