Fél karomat egy józan napért

Szenvedélybetegek, akiknek az életet jelenti a támogatás, az, hogy valaki érti szavukat, hogy tartoznak egy csoporthoz, ahol emberként néznek rájuk akkor is, amikor ők semmire sem tartják magukat. Sokat küszködő emberek ők, hátborzongató történettel és nagy-nagy bátorsággal. Közösséget alkotnak a Caritas körében csoportba, lelkigyakorlatra járva. Nagy előny számukra az, hogy most, a találkozási tilalmak idején is rendszeresen együtt lehetnek az internet segítségével. A szenvedélybetegek támogató csoportja heti rendszerességgel működik székelyudvarhelyi és gyergyói tagokkal, Mezei Hajnal vezetésével és nagy-nagy nyitottsággal azok iránt, akik kiutat keresnek, mint annak idején E. P. Az ő története következik.

 

Gyermekkoromig vezethető vissza minden. Nagy családban nőttem fel, sokan jártak hozzánk, és mindenkit megkínáltak szüleim étellel-itallal. Már kicsi korunkban megkóstoltatták velünk is az italt, nehogy a gyermek megkívánja. Nekem ízlett, mondhatom, az első kortyba beleszerettem. Így hát később is, nem csak a hatása, hanem az íze miatt is ittam. 12–13 éves voltam, amikor először megrészegedtem.

Kamaszkorban a bulikban önbizalmat adott, aztán jöttek a szerelmek, csalódások, azokat csillapította… tulajdonképpen hozzátartozott az életemhez. Egy nap ittam, kettőt gyógyultam. Mindig megrészegedtem, mert egy pohárnál nem tudtam megállni, pedig édesanyám mondogatta, csak egy pohárral töltenek, hogy ne üssem ki magam. Ők is ittak, mondhatom, több alkoholista is van a családunkban.

Az ital félelemoldónak is jó volt. Egész életemben rettegtem katonatisztszerű apámtól, tőle egy jó szót nem kaptam soha, semmire sem tartott engem. Aztán jött egy férfi, élettársam lett, ivott, féltékenykedett, nem becsült meg, rettegtem tőle is, mint apámtól, és válaszként agresszív lettem. Ha ittam, törtem-ütöttem, aztán semmire sem emlékeztem.

Viszonylag hamar rájöttem, ez baj, és felfogadtam, hogy holnaptól nem iszom, de nem ment. Már nem adta azt a kicsi örömet sem, amit az elején, tudtam azt is, ha tovább iszom, rosszabb lesz, mégis muszáj volt meginnom a következő pohárral. Mindig hozzájutottam az alkoholhoz. Ha nem lett volna segítségem, lehetőségem, biztosan megittam volna a gyógyszeszt is.

Teljesen roncs voltam kívül-belül, gyűlöltem magam, mikor kicsit kijózanodtam. Olyan voltam, mint mikor a kocsi kétszázzal nekimegy a betonkerítésnek. Nem akartam beledögleni, de nem találtam a kiutat.

Az évek múlásával egyre rosszabb lett. Csak létezés volt az nem élet, zombi voltam, részegen agresszív, józanon keserű-szomorú, öngyilkossági gondolatokkal. Lényegében sosem akartam meghalni, csak a tehetetlen düh úgy felgyűlt bennem, hogy nem láttam értelmét élni. Elvágtam szüleim előtt a kezem, beszedtem egy doboz gyógyszert, hogy csináljon valaki valamit, mert én nem tudok. Egyszer a kagylót törtem össze, és úgy összevágtam a kezem vele, hogy kórházba kerültem, épp csak le nem bénult a karom.

Minden alkalommal azt hittem, ennél mélyebbre nem juthatok. De igen, minden gödörnél van egy mélyebb.

Egyszer egy újságcikk került a kezembe, egy tanúságtétel, az indított el egy rövid terápiára. A józanság öt és fél hónapig tartott, visszaestem, még rosszabb lett minden. A nap huszonnégy órájában, ha nem aludtam, ittam. Szédültem, remegett a kezem, gyenge voltam, fájt mindenem, olyan is volt, hogy telefonáltam barátnőmnek, hozzon egy sört, hogy tudjak felkelni az ágyból.

Gyűlöltem mindent s mindenkit. Ne bántson senki, elég volt, hogy mindig féljek. Ütöttem. Félelmemben támadtam, hogy inkább én adjak, mint kapjak. Egy ilyen alkalommal megszúrtam az élettársamat. Nem voltam magamnál, őt testvérem elvitte a kórházba, én tovább ittam, csak másnap eszméltem rá, mit tettem. Mondtam, Istenem, döglesszél meg vagy mentsél meg, mert ezt nem tudom, nem is akarom tovább csinálni. Lehetett volna vagy temető vagy diliház vagy börtön, de az már nem fért bele, hogy más életét tettem kockára. Felhívtam valakit, hogy nagyon sürgősen el kell mennem valahová. A csíkszeredai idegosztályt javasolta egyik lehetőségként, másikként a Caritas Kiút lelkigyakorlatát, a Katolikus Alkoholista Mentőszolgálattal közöset. Feliratkoztam, szinte egy hónapot kellett várnom, aztán március 15-e lett 2013-ban.

Tele félelemmel mentem a lelkigyakorlatra. Nem vagyok én egy reggeltől estig Miatyánkot mondó, de állítom, isteni segítséget kaptam ott. Azóta eszembe se jutott, hogy a pohár után nyúljak. Isten keze lehet, vagy a szeretet ereje, mert el nem tudom mondani, hogy milyen volt, amikor odajött hozzám valaki, s azt mondta, jó, hogy vagy, aztán Kedves Rita jött a szeretetével, mosolyával, a társak az őszinteségükkel. Értették, miről beszélek, olyan voltam, mint egy sündisznó, mégis elfogadtak. Ott tanultam meg, hogy értékes vagyok.

Három nap után úgy indultam haza, hogy eszem ágában sem volt félni. Élni kezdtem az után, hogy húsz évig nem láttam a felkelő napot.

Változások jöttek: fél lábbal kiléptem a családomból, munkahelyet váltottam. Nemsokára egy szomorú történet következtében élettársam is kijózanodott. Ő nem jár csoportban, nekem az a megtartó erő, az őszinteség, az emberség sokat számít, nem adnám semmiért. Jó, hogy Hajni megszervezte, s ha nem is szemtől szemben, de újra találkozhatunk, fontos olyannal beszélgetnem, aki ért. Mert naponta aggódom. Van egy fiam, aki végig kellett nézze az ivászataimat. Nem voltam, mert nem tudtam jó anya lenni. Lelkileg össze van törve, de nem akar beszélni. Kegyetlenség belegondolnom is, mit tettem, de elfogadom, a múltam tett azzá, aki ma vagyok. Próbálok segíteni, ahogy és akinek tudok. Ha olyan olvassa, aki magára ismer, azt üzenem neki, vegye a bátorságot, keressen meg egy közösséget. Amikor magamat nem vettem emberszámba, a csoporttól csak jót kaptam, visszakaptam a szabadságomat, az életemet. A fél karomat odaadtam volna valamikor, hogy legyen egy józan napom, és lám, már hét éve, hogy élek. Vannak gondok józanon is, nem igaz, hogy nincsenek, de így van élet is. Azt üzenem, aki józanodni akar, tegyen egy lépést, nem veszíthet!

Igénybe vehető telefonos segítségnyújtás, tanácsadás szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak. A 0737 300 980-as telefonszámon Mezei Hajnal jelentkezik.

Balázs Katalin