Felszabadító suhanás

Aki gyerekkorában korcsolyázott utoljára, annak ma felnőttként újra kihívást jelenthet, hogy jégre álljon. De mindazon örömök, amelyekkel e mozgásos szórakozási forma kecsegtet, megérik az esetleges félelmek tovasöprését. Így gondoltuk ezt mi, a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágnes rehabilitációs központjának munkatársai, amikor korcsolyaprogramot szerveztünk a központunkat látogató, eltérő fejlődésű gyerekek és családjaik számára a Marosszentgyörgyi Műjégpályán.

Bár voltak köztünk olyan munkatársak, önkéntesek és néhány szülő is, akik kitűnően és magabiztosan korcsolyáztak, legtöbben óvatosan merészkedtünk befele a jégen. Elképzelhetjük, hogy ha a jégen suhanás ötlete még egy felnőttet is bizonytalansággal tölt el, hogyan érezhetnek efelől az autista vagy a különböző másságokkal élő gyerekek. Az eltérő fejlődésű gyerekek számára ugyanis fokozottan fontosak az életüket körülölelő biztonságos keretek, a jól megszokott napi rutin megélése. Ehhez képest a marosvásárhelyi Szent Ágnes rehabilitációs központba járok gyerekek már a jégpálya öltözőjében a komfortzónájukon kívüli helyzetben találták magukat. A mássággal élő gyerekek életében a legapróbb változás elfogadása is jelentős eredménynek számít, ezért mind szakembereink, mind pedig a szülők rendkívül örültek annak, hogy sikerült fölhúzni a gyerekek lábára a korcsolyát.

A következő kihívás maga a korcsolyázás volt. A gyerekek először ódzkodva léptek a jégre, ismeretlen volt számukra a tükörsima felület és rajta a bizonytalan élen csúszó cipő. De hamar megbátrodtak, mert segítséget nyújtottak számukra az erre a célra kialakított kapaszkodó eszközök, valamint jól korcsolyázó munkatársaink, önkénteseink és a gyerekek szülei. Rövid idő elteltével élvezet vette át a kezdeti félelem helyét. A gyerekek sikongva és kacagva suhantak a jégen segítőikkel, rendkívül élvezték a gyorsaság, a könnyedség és szabadság érzetét. A szülők is vidáman, fölszabadultan korcsolyáztak. Összekovácsolta őket a közösen átélt szórakozás és annak boldogító tudata, hogy máskor is elhozhatják korcsolyázni mássággal élő gyerekeiket, hiszen ezt a kicsik is nagyon élvezik.

A díjmentes élménykorcsolyázást a Marosszentgyörgyi Műjégpálya tette számunkra lehetővé. Hálásan köszönjük a lehetőséget!

Orbán Júlia

Kapcsolódók:
Családias összerázódás >>>
Összefog a család >>>
Nincs túl messze az az óvoda >>>
Hétköznapi harcosok >>>
Albérlet >>>
A pozitív megerősítések dicsérete – Interjú Kántor Izabella gyógypedagógussal >>>
Ebadta lehetőségek – Interjú Fülöp Csilla kutyaterapeutával >>>