Feltámadás és találkozások János evangéliumában

A címben szereplő témákat járták körül a szenvedélybetegek és hozzátartozók, akik  a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Programjának meghívására 2015.júl. 2-5 között a Csíky kertben lévő Szent Benedek Tanulmányi házban gyűltek össze lelkigyakorlatra, hogy megtapasztalják ismét Jézus gyógyító jelenlétét.

A Katolikus Alkoholistamentő Misszió lelkésze, Fazekas György atya az evangéliumi részek segítségével gondolkodtatott el: hogyan vagyunk mi hétköznapjainkban a versengéssel? Hogyan, miképpen sürgünk-forgunk, mi körül? Mi az, ami megállásra késztet? Fontos a megállás, mert így tudunk igazi vágyainkkal kapcsolatba kerülni, amelyek iránymutatók a változás útján. Amikor sötétben vagyunk, elindul a keresés, és a látásunk tisztulni kezd, amíg fel nem ismerjük, hogy Jézus az, aki velünk van.  Hangsúlyt kapott az a gondolat is, hogy fontos a gyász-folyamat. Fontos elgyászolni veszteségeinket, hogy szabaddá váljunk. Ebben a folyamatban Jézus próbálkozik: meg-megszólít, van, amikor felismerjük, van, amikor nem. De ő kitartóan meg-megkérdez, hogy vegyük észre: érdekli Őt a mi életünk, Ő az, aki komolyan vesz bennünket. Amit mi megtehetünk: hangolódni, tanulni körülnézni, nem beszűkíteni Jézust, az Életet egy formába, elképzelésbe, hanem tanulni nyitottan észrevenni szeretetének, felénk fordulásának jeleit az életünkben.

A gondolatébresztők alatt a félelmeinkkel, és az ebből következő zártásággal is találkoztunk. A résztvevők elgondolkozhattak, hogy mitől félnek, mi elől menekülnek, és mi az,a mi old? Pontosabban: ki? Mert amikor megtapasztaljuk a szeretettséget, ez a tapasztalat tesz oldottá. Ebben a folyamatban fontos az őszinteség: őszintének lenni önmagammal, feladni meneküléseimet, s vállalni magam úgy, ahogy vagyok. A józanság nemcsak az alkohol letevését jelenti, hanem azt is, hogy Jézus gyógyító szeretete egyre mélyebb rétegeimet járja át, és ez a szeretettség-tapasztalat áthat, kihat látásmódomra, megnyilvánulásaimra.

A résztvevők a mély, tartalmas elmélkedések során kapott gondolatokat szívükbe hordozva reflektáltak saját életükre. A sorstársakkal való mély és őszinte megosztások  – kis és nagycsoportban – belső felszabadulást hoztak, mert kézzelfoghatóvá volt az egymás elfogadása, az őszinte érkedlődés egymás iránt.  A közös ima és a szentmisék alatt megtapasztalhatóvá vált Jézus jelenléte. A csodát ki-ki a szívében viheti tovább, hogy  ez adjon erőt a változás útján.

Néhány visszajelzés a résztvevőktől:

„A megértő szeretet, ami itt körülvett és átölelt, egy csoda. Megértette velem, hogy megértőbb kell lennem mások iránt,  az erőszakosság nem old meg semmit. Köszönöm a lángot, amit elvihetek a szívemben.”

„Reményt viszek  magammal és bizalmat. Megérintett az ittlévők őszintesége, nyitottsága, kedvessége. Otthon éreztem magam, s rájöttem: nem vagyok egyedül. Szeretnék nyitott lenni, jobban bízni – ez változott meg bennem. Nem akarok többet menekülni és félni  – ezen szeretnék változtatni, amennyire tudok.”

„Magammal viszem a békét, a nyugalmat, a szeretetet. Megérintett az, hogy megtapasztaltam: szeret az Isten, s ezt éreztem is. Mostanig a hitem megvolt, de személyes tapasztalatom nem volt erről, mint most. Látásmódomban az változott meg, hogy másképp állok most hozzá gondjaimhoz: Az Úrhoz viszem minden gondomat, dicsőítem Őt, hálát adok, és kérek. Így imám meghallgatásra talál, amit érzékelek is. Köszönöm, hogy itt lehettem.”

„Erősebb hitet viszek magammal. A szeretet érintett meg,  és az önzetlen segítségyújtás.Mindenkiben elsősorban a jót látom. Elfogadóbb lettem.”

(Kedves Rita)