Filmforgatás az idősek otthonában
Ne lepődjenek meg, ha a Szent Erzsébet Idősek Otthonában járva filmforgatás helyszínére csöppennek. Nem csak az ünnepeken találkozhatnak itt operatőrrel, mikrofonba beszélő személyekkel, ugyanis a mindennapok kerülnek most lencsevégre.

A „most” megörökítése készülődés a Szent Erzsébet Idősek Otthonának 30 éves jubileumára. A Szent Erzsébet napi ünnepségen ugyanis bemutatásra kerül az otthoni élet az alapkőletételtől a máig, sőt, még tervekről is szó esik. Amit majd a képernyőn megmutatunk, az Berszán-Árus György és a Rubin Stúdió több munkatársának alkotása, az otthon harminc esztendeje. Régi felvételekből, díjnyertes alkotásokból vágjuk össze a múlt pillanatait, ezekhez készül most a kiegészítés… és hogy az idő múlása érzékelhető legyen, a mostani forgatásban Gyuri fia, Dani is teljes értékű munkatársunk már.
Miről fog szólni a film? Arról, hogy harminc éve van egy otthon, amely nem kórház és nem temető, hanem egy új életszakasz kezdete, a közösség tere, ahová az idősek a magányból érkeznek, ahol társakra és egy új családra is rátalálhatnak. Otthon, melyben több élet van, mint odahaza lenne. A film az életről szól. Kételkednek benne? Novemberben saját szemükkel is megbizonyosodhatnak róla.
Balázs Katalin