Focival a mélyszegénység ellen
A sporttal és ezen belül a labdarúgással – legyen az nagypályás, futsal vagy éppen minifoci – kapcsolatot lehet teremteni, hidat lehet építeni emberek, közösségek között, hiszen mindannyian beszélik valamelyest azt a nyelvet, amit ez a labdajáték magáénak vall. Focival a mélyszegénység ellen is lehetne a mottója annak a kezdeményezésnek, amely a tavaly útjára indított Sepsi Prospera keretében a megyeszékhelyi marginalizált városi övezetben (Őrkő, Csíki negyed és Szépmező) élők felzárkóztatását segítené elő.
A Gyulafehérvári Caritas és partnerei – Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezete, GAL Sepsi Egyesület és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – által életre hívott Sepsi Prospera célja, hogy kétéves futamidő alatt integrált szolgáltatásokat nyújtson a mélyszegénységgel küzdők számára Sepsiszentgyörgyön. A projekt az őrkői romák mellett a Csíki negyedben, illetve Szépmezőn élő rászorulókat célozza meg, és innen került ki az első három labdarúgócsapat, amely bekapcsolódott a Szent György Kupa-programba. A küzdelemsorozat ötletgazdája a Háromszéki Közösségi Alapítvány volt, amely mindenekelőtt nem szakmai oldalról próbálja elérni, megszólítani a peremre szorult városi térségben (Zone Urbane Marginalizate – ZUM) élőket, hanem a közösségen, a családon, a gyerekeken és a sporton keresztül kíván segíteni a mélyszegénységből való kitöréshez. A kezdeményezésbe bekapcsolódott a GAL Sepsi és a Máltai Szeretetszolgálat egy-egy munkatársa is, előbbi az őrkői, az Oltmező utcai és a Csíki negyedi fiúknak, utóbbi pedig az őrkői gyerekeknek tartott, tart rendszeres fociedzést.
A Szent György Kupa-program nemcsak a labdarúgásról szól, hanem az edzésekre és a meccsekre járó, ezáltal sportoló gyerekek megtanulnak küzdeni, továbbá ráeszmélnek arra, hogy egy cél eléréséért tenni is kell, a siker ára pedig maga a befektetett munka. A focizás a közösséghez tartozás biztonságát jelenti, ezen felül sikerélményt ad és magától értetődően beépül a 14–19 év közötti fiatalok mindennapjaiba.
A labdarúgókupa nyitómozzanatára tavaly augusztusban került sor, amikor is a Csíki negyedi fiúk az őrkői ellenlábasaikat látták vendégül, a találkozó pedig a házigazdák sikerével zárult. Itt nem annyira az eredmény a lényeg, sokkal inkább a játék élménye, a harmadik félidei ismerkedés, a barátkozás, a közös tapasztalatok kivesézése, megbeszélése és a közös együttlét a fontos. A viadal második fordulóját októberben rendezték meg, ekkor a pályaválasztó Szépmező a Csíki negyed alakulatát fogadta. Ezúttal is a csíkisek bizonyultak jobbnak, akik már két mérkőzésüket is megnyerték. A tél beköszöntével kissé háttérbe szorult a foci, ám ahogy egyre jobban felmelegedett az idő újra elkezdett pattogni a laszti és május 3-án ismét megszólalt a mérkőzés kezdetét jelző sípszó, az együttesek pedig most is a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportteremben találkoztak. Mostanra már négycsapatossá bővült a mezőny, hiszen az Oltmezőn utcában is összeverbuválódott egy lelkes gárda, amely vállalta a Szent György Kupában való indulást. A harmadik forduló házigazdái az oltmezei fiúk voltak, akik a Szépmező csapatával mérték össze focitudásukat és felkészültségüket. Ötvenpercnyi férfias, de sportszerű küzdelem és mintegy tucatnyi gól után az Oltmező győztesként hagyta el a pályát. A kupasorozat első körének utolsó felvonását valamikor június elején rendezik meg, s ebben a fordulóban az őrkői legények és az Oltmező alakulatával szemben veszik fel a kesztyűt.
Ezzel azonban még nem ér véget a program, hiszen az esemény szervezői egy döntő tornát is megálmodtak, amit az elsőligás megyeszékhelyi labdarúgócsapattal, a Sepsi OSK-val közösen rendeznének meg. A június végén, vagy július elején sorra kerülő viadalon mindenki játszik mindenkivel, a végén pedig a legtöbb sikert begyűjtő csapat emelheti magasba a Szent György Kupa-győzelemért járó serleget.
Tibodi Ferenc