Fogyatékkal élő gyereket nevelő családok kirándultak
A Gyimesek völgyébe kirándultak július 8-án azok a felsőháromszáki és csíkszeredai családok, akik fogyatékkal élőket nevelnek.
A háromszéki csoport 46 személlyel Kézdivásárhelyről indult, a Nyergestetőn keresztül Gyimesfelsőlokra érkeztek. A csíki csapat 28 személlyel érkezett meg, ahol a Ski Gyimes Panzióban beszélgetett, ismerkedett a két csapat. Antal Tibor zenetanár és csapata a gyimesi népviselet és hangszerek bemutatásával szórakoztatta a családokat, majd közösen táncokat is tanultak.
A mozgás után tovább utaztak a Gyimesbükkbe, ahol meglátogatták az ezeréves határt, a Rákóczi várat és a Kontumáci kápolnát. Visszatérve a panzióhoz vacsorára túróspuliszkával várták a kirándulókat, majd egy közös beszélgetés, élménybeszámoló zárta a napot. A háromszéki csoport hazafele még meglátogatta a csíksomlyói kegytemplomot is.
A résztvevők szerint „kár lett volna kihagyni”, „egy szuper nap volt, gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos emberekkel találkoztunk a Gyimesekben”.
A kirándulást szervezték a Gyulafehérvári Caritas és a Pro Pectus Egyesület, támogatta a Wegener Pro Sanitate Alapítvány, a Communitas Alapítvány, a Ski Gyimes Panzió valamint Antal Tibor zenetanár és csapata.