Folytatódik a felújítás

Míg a tavalyi évben a földszinti szobák teljes felújítását sikerült befejezni, addig idén már az első és második szinten megkezdődött munkálatoktól zajos a csíksomlyói Jakab Antal Ház.

A felújítási és korszerűsítési munkálatok a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósulhat meg. Ennek értelmében, célunk nemcsak, hogy minél több zarándokprogramnak, lelkigyakorlatnak, tartalmas képzéseknek és rangos rendezvénynek adjunk otthont, hanem mindezt civilizált, barátságos és megfizethető körülmények között kívánjuk tenni.

A korszerűsítések a vendégeink kényelmét is szolgálják majd. A földszinti szobák esetében nagy hangsúlyt fektettünk az akadálymentesítésre. A felső szinteken jelenleg belső munkálatok zajlanak: a villany- és vízvezeték hálózat kicserélésén, az energiatakarékosságot is szolgáló új nyílászárók felszerelésén, a fürdőszobák teljes felújításán és tűzjelző berendezés szerelésén dolgoznak a szakemberek az épület egyik szárnyában.

Ezt követően a szobák meszelésére kerül sor. A továbbiakban külső munkálatok elvégzésére is sor kerül majd, a legfontosabb feladatok közt az épület hőszigetelése szerepel.

Az eddigi munkálatokról:

További fényképek: https://www.facebook.com/pg/jakabantalhaz/photos/?tab=album&album_id=1004963336308353