Szent Erzsébet-gyűjtés

Árpád-házi Szent Erzsébet a Gyulafehérvári Caritas védőszentje, a cselekvő szeretet példaképe. Ezen az emléknapon különösen, arra hívunk mindenkit, hogy legyünk hálával az idősek felé, forduljunk feléjük úgy, ahogy szeretnénk, hogy majd velünk is bánjanak gyermekeink.

Egy adománygyűjtő akciót két kérdéssel népszerűsítettek szervezői: Te ettél ma? Te tettél ma? Egyetlen betű az eltérés, mégis önmagunkról az éhezőre, a nélkülözőre irányítja figyelmünket. Szent Erzsébet napja a Caritas, a cselekvő szeretet ünnepe. A főegyházmegye minden katolikus templomában a november 17-én gyűjtött perselypénzt, illetve az itt megtett online felajánlásokat a Caritas idős ellátottjaira fordítjuk.

Arra biztatunk mindenkit, hogy legyenek társaink a cselekvő szeretet útján, mely nem több, és nem kevesebb, mint enni, tenni, lenni. Embernek lenni.

2023-ban a nélkülöző, hátrányos helyzetű gyermekekért 313.630 lej gyűlt össze, amiért hálás szívvel mondunk köszönetet minden adakozónak. Együtt számtalan gyereket segítettünk abban, hogy elvégezze az iskolát, a kellő pillanatban munkahelyhez jusson és emberhez méltó életet élhessen.

Imádsággal,
Ft. Sajgó Balázs
lelkiigazgató

Útmutató a bankkártyás online adományozásra, amelyet itt, jobboldalt lehet megtenni.:
– miután választott, hogy lejben (RON) vagy euróban (EUR) szeretne adományozni, kiválaszthatja az előre meghatározott vagy tetszés szerinti más összeget is. A nevének és az emailcímének megadása után választhat, hogy NYILVÁNOS vagy NÉVTELEN kíván maradni a továbbiakban (lásd az eddigi adományozók listáját >>>);
– a TOVÁBB gomb a Transilvania Bank kifizetési felületére fog vezetni, ahol a bankkártya adatait megadva biztonságosan befejezheti az adományozást. A bank pontosan annyi pénzt fog levenni kártyájáról, mint amennyit szándékában állt adományozni, nincs kezelési költség;
– adatait mind szervezetünk, mind a bank bizalmasan kezeli, nem szolgáltatja ki.

2024. november 11.

 

Adományozni kívánt összeg

Elérhetőségi adatok

Láthatóság