Nemcsak házat, jövőt is építünk!

Házról álmodunk, házat tervezünk, olyant, amely nem csupán a hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik foglalkoztatóközpontja lenne, hanem a helybéli közösség kapcsolódási fóruma, a közelkerülés tere. Marosszentgyörgy község Csejd kis falujában szükségünk van egy olyan helyszínre, ahol a nevelés, tanulás és fejlődés mellett a gyakorlati munka megtapasztalásának, a töltekezésnek és táboroknak tere lehet. Ahol egymást jobban megismerhetjük és elfogadjuk, olyannak, amilyenek valójában vagyunk.

Ehhez itt már megtettük az első lépéseket: tizenhat éve családsegítő programot indítottunk, a Marosszentgyörgyi Önkormányzat támogatásával azóta folyamatosan foglalkoztató tevékenységeket tartunk, egy éve telket vásároltunk rajta egy romos házzal, új épületet terveztettünk és elkezdtük az építkezést. A közel háromszázezer eurós beruházásnak egy negyedét partnerünk a Linzi CaritasFreunde der Caritas adományozó köre támogatta, a HTL1 Linz műszaki főiskola tanárai és diákjai önkéntes munkával előkészítették és a nyár elején felépítették a falakat a lapos tetőig, a kivitelező pedig a háztetőt. Tehát a szerkezet részben és a tető elkészült, hátra van még a falszerkezetek zárása, hőszigetelések, burkolati munkák, épületgépészet. Ez Önökön is múlik!

Amennyiben szívesen lenne stabil alap, szolid építőkocka, szilárd fal és példaértékű segítő a hátrányos helyzetű gyerekek szemében, támogasson bennünket, hogy ne csak házat, hanem jövőt is építsünk!

Ha bankszámlájáról szeretne támogatni, akkor az utalást ugyanezekre a bankszámlaszámainkra kérjük utalni a “Construim viitorul” megjegyzéssel:
RON – IBAN: RO51 BTRL RONC RT05 4732 5701
EUR – IBAN: RO98 BTRL EURC RT05 4732 5701
Asociația Caritas Alba Iulia
Banca Transilvania

Köszönjük!

Az új épületet ifj. Márton András építész tervezte – Portiuncula Kft., fő kivitelező pedig a Nivo Construct Kft.

Útmutató a bankkártyás online adományozásra, amelyet itt, jobboldalt lehet megtenni.:
– miután választott, hogy lejben (RON) vagy euróban (EUR) szeretne adományozni, kiválaszthatja az előre meghatározott vagy tetszés szerinti más összeget is. A nevének és az emailcímének megadása után választhat, hogy NYILVÁNOS vagy NÉVTELEN kíván maradni a továbbiakban (lásd az eddigi adományozók listáját >>>);
– a TOVÁBB gomb a Transilvania Bank kifizetési felületére fog vezetni, ahol a bankkártya adatait megadva biztonságosan befejezheti az adományozást. A bank pontosan annyi pénzt fog levenni kártyájáról, mint amennyit szándékában állt adományozni, nincs kezelési költség;
– adatait mind szervezetünk, mind a bank bizalmasan kezeli, nem szolgáltatja ki.

Kapcsolódó:
A közelkerülés tere – közösségi ház a csejdieknek >>>
Biztos kezdet házak >>>
Hand in hand foglalkoztatóközpontok >>>

2025. március 24.

 

Adományozni kívánt összeg

Támogatás típusa

Elérhetőségi adatok

Láthatóság