Heti útravalók

„Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Lk 1,45)
Erzsébet mondja ki ezeket a szavakat, amikor Mária meglátogatja őt. Ezek a szavak az Istenre való ráhagyatkozás titkára világítanak rá. E titok megszületésének több akadálya is lehet. Kettőt nevezek meg:
1. Amikor a karácsonyi várakozást összetévesztem az erőltetett készüléssel, és csak a felszínen készülök. Ha nagyon „rágyúrok” arra, hogy minden tökéletes legyen, akkor egészen biztosan nem születik meg a titok. Erőltetett imával, „beprogramált karácsonnyal”, csak a felszínen élve és túlköltekezve, nem születhet meg a titok. Azért nem, mert titok. De azért sem, mert erőltetett.
2. A titok megjelenésének második akadálya az elvárás. Ha elvárásaim vannak, akkor már nem teszek meg mindent, ami szükséges a csodához. Ha úgy élem meg a várakozást, hogy nekem „jár az ünnep”, minden ajándékával együtt, akkor elmarad az ünnep. Ünnep ugyanis csak akkor van, ha újjászületik bennem a titok, a csoda.

„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.” (Fil 4,4)
Advent első hetében gyakorolhattam tekintetem felemelését, hogy ne kívülről, hanem felülről szemlélve vegyem komolyan a világot, amelyben élek. Így könnyebb eligazodni. Ha felülemelkedem, és kiszűröm a világ félrevezető hangját, akkor máris készítem az utat az Úr felé, aki bennem születik újjá. Ez volt a második hét gyakorlata. Ha ezeket a gyakorlatokat végzem, megszületik bennem az az öröm, amelyre advent harmadik hete irányítja figyelmemet.
Ez egy olyan öröm, amely nem kívülről jön, és nem mástól várom, hanem bennem születik meg úgy, hogy a felülről érkező Szentlélek átöleli lelkemet. Ezt az örömet senki és semmi nem tudja pótolni. Megpróbálhatom különféle eszközökkel és pótcselekvésekkel helyettesíteni, de – mivel ezek a menekülés eszközei – a biztos kiábrándultság és csalódottság fog rám köszönteni. Az utánzat sohasem hozza az eredeti ízét.

„ (…) és meglátja minden test Isten üdvösségét.” (Lk 3,6)
Egy kedves anekdota az utászokról szól, akikhez a délelőtt folyamán szomorúan megy oda vezetőjük, és közli velük: nagy a probléma fiúk, még nem érkeztek meg a lapátok, amelyekkel dolgoznotok kell. Erre az egyik utász a következőt válaszolja: nem baj főnök, mi tudunk egymásra is támaszkodni.
Az egymásra támaszkodás kihangsúlyozása fontos, de — amint azt az anekdotából is érezhetem — a közös út Isten felé csak akkor hiteles, ha mindenki személyesen végzi el a maga részét. Az Isten felé vezető ösvény ugyanis mindenkiben ott van. Amikor XVI. Benedek pápát megkérdezték, hogy hány út vezet Istenhez, ő azt válaszolta: annyi, amennyi ember van. Ezért kell minden embernek elvégeznie a belső munkát, a belső útkészítést ahhoz, hogy meglássa az Isten üdvösségét, ahogy Keresztelő János figyelmeztetett.

„Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lk 21, 28)
Nehéz helyzeteinkben Pio atya szép hasonlata segíthet. Ő azt mondja: „Ez a világ olyan, mint amikor egy kisgyermek a varrogató édesanyja lábánál ül, és időnként feltekint édesanyja munkájára. Alulról nem lát mást, mint összevisszaságot, fura vonalkákat, és nem érti édesanyja munkájának értelmét, így ki is fejezi nemtetszését. Ekkor az édesanya lehajol, és megmutatja gyermekének a kézimunka színét. A gyerek pedig elcsodálkozik a kézimunka szépségén, és megérti azt, hogy a munka fonákjának túloldalán csodálatosan szép annak színe, ez adja meg annak értelmét.”
Az egyetlen helyes magatartás minden nehéz helyzetben ez: megállni, és felemelni tekintetünket. Felülemelkedni azon a helyzeten, amelyen nem látunk át. Ha ki akarunk jutni a ködből, fel kell emelkednünk a magaslatra, ahol minden másként látszik.

„Nem tudjátok, mit kértek.” (Mk 10, 38)
Nagyon sokszor hajlamos vagyok úgy beszélni a túlvilágról, mintha az ennek a világnak a folytatása lenne. Szeretném úgy berendezni az életemet, mintha sok minden ugyanúgy folytatódna, ahogy itt elkezdődött. Pedig, ha őszinte vagyok magamhoz, akkor ezt nem akarhatom! Életem a túloldalon CSAK megtisztult formában folytatódhat: protekcióknak, érdekképviseleteknek, karriernek, hatalom gyakorlásának, egymás túlbeszélésének, az előtérben való villogásoknak nem lehet abban a formában helye, ahogy ezen az oldalon zajlik!
Van, aki hangoztatja, hogy az imént felsoroltak rá nem vonatkoznak, közben mégis elítéli azokat, akik így élnek. Ez jelentheti azt is, hogy lelke mélyén ugyanezek a folyamatok játszódnak le, csak még bátorsága sincs kimondani, önmagának bevallani.

„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” (Mk 10, 15)
Jézus az Isten országába való bejutást összekapcsolja a gyermeki sajátosságokkal. Néhány ilyen sajátosság, a teljesség igénye nélkül:
-Bizalomból fakadó nyitottság: az egészéges gyermek alapvetően bizakodó, ezért nyitott kíváncsisággal szemlél mindent. A szó igazi értelmében szemlél: szemügyre vesz mindent környezetében, és számítgatások nélkül kérdez rá mindenre. Ha ez a nyitottság már nincs meg benne, akkor nagyon korán megsérülhetett gyermeki énje, ezért fél bízni, és hajlamos bezárkózni;
-Spontaneitás: az egészséges gyermek különösebb gondolkodás nélkül, ösztönösen és meglepetésszerűen kezdeményez új dolgokat. Ez a bizalomból fakadó nyitottság következménye. A gyermeknek nem is kell túlságosan sokat gondolkodnia, mert megérzésből -és így szívéből- cselekszik, ösztönösen. Nem komplikálja a dolgokat;

Mindig meglep – bár nem annyira gyakori, de mégis megtörténik – amikor szeretetkapcsolatban élő emberek egymás közelségében vannak fizikailag, tehát egymás mellett ülnek, kezükben a telefonnal és Facebookon köszöntik fel egymást.
Értem én, hogy vállalják egymás iránti szeretetüket a nyilvánosság előtt – és ez nem is baj, de valami sántít az ilyen kapcsolatban.
Isten is személyesen szól hozzám – nem Facebookon, hanem lelkem mélyén érint meg. Nem azért, mert titkolózni akar velem, hanem azért, mert üzenete egészen SZEMÉLYES és személyreszabott: csak nekem szól. Hogy azután azt tovább kell adnom – az teljesen más kérdés!
Isten személyesen szólít meg és ez a megszólítás intim együttlétben történik. Aki igent mond hívására, az Életre mond igent és ezzel el is indult a boldogság útján. A Nagyboldogasszony példája is ezt igazolja. Személyesen szólítja meg Őt is az Isten, és Ő személyesen válaszol Isten hívására. Nem kürtöli szét a nyilvánosság előtt. Úgyis kiderül minden – a maga idejében.
Az is, hogy ki igazán boldog...

Karl Rahner, a nagy hittudós és jezsuita szerzetes mondását sokaktól hallhattam, nem szó szerint idézem: a holnap kereszténye vagy „misztikus” lesz, olyan, aki megtapasztalta Istent, vagy nem lesz keresztény. 
Egyértelmű kijelentés ez: keresztény ember nem az, aki valamelyik keresztény egyházhoz tartozik, hanem az, aki találkozott az Istennel és mindennap Istennel akar élni, Vele akar járni és Krisztusból, az élő Kenyérből táplálkozik. 
Amikor Belőle élek, akkor valójában nem én veszem fel Őt, hanem Ő vesz fel engem és épít be az Ő életébe. Aki Krisztust választja mindennap tudatosan és Krisztusból táplálkozik, krisztusivá válik. Az Élet Kenyere élteti és megváltozik... 
Gyakran mondogatják magukat tapasztaltnak tartó emberek: Kutyából nem lesz szalonna...
Ezzel kapcsolatban olvastam valahol, és teljesen ebben hiszek: a mennyek országában olyan szalonnák lesznek, amelyek mind kutyából készültek :) Humoros kijelentés, de ez a lényeg: 

Egy férfi búskomoran ül a padon és arra jár egy rendőr, aki rákérdez szomorúságának okára. A férfi elmondja, hogy néhány hónapja meghalt a nagyapja, és ráhagyott 100 000 eurót és néhány autót.” A rendőr csodálkozik: „Ez nem úgy hangzik, mint amin keseregni kellene.” „Igen, de még nem hallotta az egész történetet – folytatja a férfi: a múlt hónapban a nagybátyám 1 000 000 eurót hagyott rám.” A rendőr megrázza a fejét: „Nem értem. Akkor miért olyan boldogtalan?” A férfi így válaszol: „Ebben a hónapban még senki nem hagyott rám semmit.”
Komolyra fordítva a szót, vannak olyan emberek, akik boldogtalanok, bármijük is van, mert mindig csak kapni, birtokolni szeretnének.
A csodálatos kenyérszaporítás után az emberek újra keresik Jézust. Jóllaktak és újra éhesek.
Jézus ekkor túlmutat a romlandó eledelen és az Élet Kenyerének nevezi magát. Ez azt jelenti számomra: túl kell lépnem azon, hogy mindig csak kapjak és tanuljam el Mesteremtől azt, hogy jóízű életet éljek. A jóízű élet természetes és közvetlen életet jelent.