Önkénteskedj!

A Gyulafehérvári Caritas munkáját 1990-től, a kezdetektől fogva segítik önkéntesek. Az évek folyamán felismertük, hogy az önkéntesek fontos erőforrásai szervezetünknek, az intézményi háttér és a tevékenységek bővülésével egyidőben azonban nyilvánvalóvá lett, hogy nem elégséges az az informális háló számukra, amelyben dolgoznak. Szükségszerűvé vált egy, sajátosan az önkéntesekre, az önkéntes munkára irányuló gondolkodás és építkezés elkezdése. Ennek következményeként 2007-ben megszületett a szervezet hosszú távú önkéntes stratégiája, jelenleg négy regionális és egy egyházmegyei koordinátor dolgozik a programban. A koordinátorok összefogják a helyi önkénteseket, képezik, felkészítik őket a tevékenységekre, megszervezik a különböző programokat, valamint kísérik az önkéntesek munkáját. Ily módon törekszik szervezetünk intézményes kereteket és szakmai hátteret biztosítani önkéntesei munkájához.

Az önkéntes program honlapja itt érhető el.

Születésem óta késztetést érzek arra, hogy ahol csak tudok, segítsek a körülöttem élő embereknek. Pár hónapja elhatároztam, hogy jelentkezem a Caritashoz önkéntesnek. Életem eddigi legjobb döntését hoztam meg. Teljesen megváltozott a belső világom. Még nagyobb lett bennem a segítség továbbadásának vágya. Nálam mindez természetes a mindennapokban. Segíteni mindig kell, mindenhol. Mindig van valaki, aki segítségre szorul, és mindig van valaki, aki segít. Például Isten, rajtunk keresztül. 🙂Úgy gondolom, hogy aki segít, semmit sem várva cserébe, az szeret igazán.
Szőcs Bernadett, gyergyószentmiklósi önkéntes

A hagyományos Caritas Work Camp nyári munkatábor 2018-as videója itt érhető el: