FRISSÍTVE: Jótékonysági koncert
Új gyógypedagógiai központ épül Csíkszeredában a Szent Ágoston kápolnaépület helyén, közösségi összefogással. Február 5-én adománygyűjtő koncertet tartottunk ennek érdekében.
Az estét a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató fiataljai nyitották meg. Simó Márta zenetanárnő vezetésével Régi angol táncot és Johann Christian Bach Menüettjét adták elő Lőrincz Csaba, Soós-Györffy Anna, Kovács Gellért, Bodó Kinga, Miklós Norbert. Gitáron kísérte a kis zenekarunkat Gábor Endre.
A fiatalok után a Codex zenekar szórakoztatta a résztvevőket, akik önkéntesen vállalták a fellépést. A jótékonysági koncertből 3800 lej gyűlt össze, melyet a tervezésre fordítunk.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik részt vettek és támogattak. Külön köszönetet szeretnénk mondani a Codex együttesnek és Pénzes József esperes úrnak.
Adományaikat továbbra is fogadjuk, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot a 0753-056.939-es telefonszámon.
(Váta Emese)
A Gyulafehérvári Caritas nappali foglalkoztatóközpontja öt éve működik a Szent Ágoston-templom alagsorában, mára már szűkössé vált, kinőtte magát, és a minőségi foglalkoztatás a mintegy 20 fiatal számára egyre nagyobb kihívást jelent. A központba olyan fiatalok járnak, akik 18. életévüket betöltötték és valamilyen fogyatékkal élnek. Vannak köztük autisták, Down-szindrómásak, szkizofrének, értelmi fogyatékkal élők, hallás- és látássérült fiatalok, akik napi rendszerességgel vesznek részt a a Caritas szakemberei által vezetett foglalkozásokon.
Nagy lehetőséggel állnak szembe ezek a fiatalok és a Caritas munkatársai, ugyanis a volt kápolna épületét alakíthatjuk át olyan gyógypedagógiai központtá, amely egyedülálló lehetne a csíki régióban. Jelenleg hiánycikk egy olyan hely, ahol azok a fiatalok tevékenykedhetnek, akik kikerülnek különböző központokból, iskolákból, kevesek a védett műhelyek, ahol megmutathatnák értékeiket, szakmai fejlesztésük tovább folytatódna.
A tervek lassan elkészültek, és mielőbb szeretnénk, ha a tulajdonképpeni átalakítási munka is elkezdődne. Külön csoportokban tudnánk foglalkozni az azonos fogyatékkal élő fiatalokkal. Védett műhelyek is tervben vannak, ahol alkothatnak, egy nagyobb teremben pedig a mozgáskompetencia fejlesztést, gyógytornát is sokkal jobb körülmények között végezhetik a szakemberek. De tervben van egy tankonyha is, valamint szülői csoportokat is szeretnének indítani. Ahhoz, hogy ez az álom megvalósuljon, a közösség összefogása is szükséges. A Szent Ágoston plébánia használatba adta az épületet a Caritasnak, megvannak az elképzelések, de nincsenek még meg a szükséges források. Ezért minden adandó alkalommal el szeretnénk juttatni kérésünket a helyi közösséghez.
A csíkszeredai Codex régizene együttes díjmentesen vállalt egy jótékonysági előadást, ami már jelzés értékű. Bízzunk benne, hogy mások is mellénk állnak, és szép kezdése lehet a gyógypedagógiai központ megépítésének.