Futócipőben kis cipőkért
Jó cél érdekében szaladtak a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének másodéves Óvodai és Elemi Oktatás Pedagógiája szakának hallgatói a Somostetőn és az állatkert területén október 8-án. Az egyetemisták és a Gyulafehérvári Caritas önkéntesei a szeretetszolgálat erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztatóközpontjába járó, rászoruló gyerekekért futottak, számukra gyűjtöttek kinti és benti használatú, téli lábbelikre. Az akcióról Bogyó Borókát, a BBTE Óvodai és Elemi Oktatás Pedagógiája szakának másodéves hallgatóját, a Szaladj egy jó cél érdekében főszervezőjét kérdeztük.
– Hányadik alkalommal szerveztétek meg a rendezvényt?
Ez a harmadik ilyen jellegű eseménye a BBTE marosvásárhelyi kirendeltségének. Először 2019-ben, majd 2021-ben szerveztük meg. Egy év kimaradt, de most arra törekszünk, hogy minden évben megvalósítsuk. Általában májusban szoktuk megszervezni, de idén erre csak októberben került sor. 2024-ben viszont hagyományosan májusban szeretnénk megrendezni.
– Milyen cél érdekében futottatok? Mire gyűjtöttetek?
Idén a Gyulafehérvári Caritas erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztatóközpontját látogató, hátrányos helyzetű gyerekekért szaladtunk, számukra gyűjtöttünk kinti és benti használatú, téli cipőcskékre. Minden alkalommal más-más cél érdekében futunk és gyűjtünk, ugyanis mi, pedagógushallgatók, fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a szükséget szenvedő gyerekeken.
– Kinek az ötlete volt az adománygyűjtési akció?
Az esemény kezdeményezője én voltam, ugyanis jelenleg én vagyok az egyetemünk diákszövetségének elnöke. Fontosnak tartom a régi rendezvényeink fellendítését, illetve újak létrehívását. Most különösen örülök annak, hogy közel húsz egyetemista társammal sikerült megszerveznünk a Szaladj egy jó cél érdekében eseményünket. Úgy gondoltam, hogy mivel ez a harmadik akciónk, jó lenne újdonsággal készülni. A meglepetés idén abban állt, hogy azok a szaladók, akik adományoztak, az állatkert területén is futhattak, gyönyörködhettek az állatokban, az őszi tájban. Ez szerintem plusz élményt nyújtott a résztvevőknek. És már most a jövő májusi eseményünkről ötletelünk, mert arra is ki szeretnénk találni valamilyen huncutságot.
– Ki vehetett részt a rendezvényen?
Az eseményen bárki részt vehetett: egyetemisták, kisiskolások, középkorúak, idősebbek. Mindenkit szeretettel fogadtunk. De mivel mi egyetemisták vagyunk, valószínűleg ennek köszönhetően sikerült többségében egyetemistákat bevonzanunk az eseményünkre. Az egyetemünk Facebook és Instagram oldalán is meghirdettük a rendezvényt, emellett pedig a Népújságban és a Marosvásárhelyi Rádióban is.
– Hányan szaladtak az eseményen és milyen értéket sikerült összegyűjtenetek?
Körülbelül nyolcvan ember szaladt velünk, így idáig 2810 lejt sikerült összegyűjtenünk. Viszont ezt még nem tartjuk elégségesnek nyolcvan pár cipő megvásárlásához, ezért továbbra is lehet hozzánk pénzbeli adományt vagy jó állapotban lévő, 31-39-es méretű gyerekcipőket hozni. Aki ezt meg szeretné tenni, a 0771 618 050-es telefonszámon kereshet bennünket.
– Szerinted milyen belső erő mozgatta a szaladókat?
A futókat szerintem a jó cél motiválta, mert az idő sajnos nem volt velünk. Az utolsó két órában javarészt esett az eső, mégis voltak, akik ebben az időszakban is fellátogattak a Somostetőre azért, hogy adományozzanak, majd pedig szaladjanak.
– Te is szaladtál?
Igen, de nem egyedül, hanem barátokkal. Jó társaságban, csevegve róttuk a köröket a somostetői futópályán, majd az állatkertben.
– Hogyan biztattad a résztvevőket?
A barátaimat, ismerőseimet, szaktársaimat úgy próbáltam motiválni, hogy sokszor hangoztattam: ez egy különleges program, megéri eljönni, hiszen még az állatkertet is megnézhetik szaladás közben.
– Mennyire szükséges edzettnek lenni ahhoz, hogy valaki részt vehessen egy ilyen kalandban?
Itt nem az a fontos, ki mennyire edzett, vagy mennyi idő alatt tud megtenni egy bizonyos távot, hanem az, hogy a cél (tehát az adományozás) érdekében igenis vegye elő a beporosodott futócipőjét és szaladjon egy jó célért.
Kérdezett: Orbán Júlia
A fotók a szervezőcsapattól származnak.