Gyere nagyi óvodába!

Folytatódott a „Generációk együtt!” program „Gyere nagyi óvodába!” címmel. Április 8-án a „Teréz Anya” Központba bejáró nagyik kíváncsian lépték át a Fecske óvoda küszöbét.

Nagy lelkesedéssel várták a kis barátaikkal való újabb találkozást. A gyerekek a kedves óvó nénik vezetésével zenés táncos műsorral köszöntötték a nagyikat.

A közelgő ünnepre hangolódva, húsvéti népi hagyományokat, szokásokat elevenítettek fel, élesztettek újra. Közös locsoló verstanulás után a kis legények, ibolyás vízzel locsolták a meg nagyikat valamint a kislányokat.

Locsolóvers
Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?

Tarisznyámba várom!

”Komatálat hoztam, Meg is aranyoztam, Koma küldi komának, Koma váltsa magának.” dal kíséretében koma tálal vendégelték meg a nagyikat, ezt követően pedig a nagyik óvódás kori élményeiket osztották meg a gyerekekkel, majd a gyereke közös játékos táncra hívták meg kedves barátaikat.