Gyerekekkel a Caritas Búzásbesenyőben
Különleges nap a gyerekek számára, amikor a játék nekik és róluk szól. Amikor anya és apa, a többi gyerekek is ott vannak velük és együtt vesznek részt a játékokban.
Búzásbesenyőben munkatársaink több mint 45 gyereknek tartottak foglalkozást ezen a szombati napon, 0-12 éves korosztály részére. A kisebbek és az óvodások a minigolfot is kipróbálták, de ügyességi játékokkal fejleszthették figyelmüket. A nagyobbak részére különböző próbák voltak: türelem, figyelem, vidámság, ügyesség, szorgalom, okosság és kreativitás próbái.
Ha mindezeken végigment a „szegény leány és legény”, akkor királyfivá és királylánnyá alakult. Különösen jó érzés volt látni, ahogyan a nagyobbak segítenek a kicsiknek, vagy amilyen örömmel részt vettek ezekben a játékokban a gyerekek. A közös játékélmény végén a szülők által főzött bográcsokból ebédeltek a gyerekek és a jelenlevő családok.
Iskola másként programban is aktívan jelen voltak a Caritas munkatársai. A kicsiktől a nagyobbakig minden osztály részére más tanóra volt ezen a hétfői Iskola másként napon. A foglalkozások során különböző társasjátékokat készítettek a gyerekek egymásnak, közös erővel. A találkozások és a közös kreatív feladatok új élményekkel gazdagították a gyerekeket, akik ma máshogyan voltak jelen az iskolában, kicsit másképp, máshogyan tanultak egymástól és egymásról.
A gyerekekkel való foglalkozásokat a Gyulafehérvári Caritas családsegítő programja koordinálta és szervezte, támogatta a Kerelőszentpáli Polgármesteri Hivatal és a búzásbesenyői Dósa Dániel Általános Iskola.
(Lőrincz Beáta)