Gyerekeknek tartott rendezvények két héten át
A Gyulafehérvári Caritas novemberben két héten át szervezett különböző programokat a négy Hargita megyei nappali foglalkoztató központjába járó, többnyire hátrányos helyzetű gyerekek számára.
Elsőként a tolerancianapok kerültek megrendezésre a november 16-20. közötti időszakban. November 16. a tolerancia nemzetközi napja, ebből az alkalomból interaktív játékokkal, beszélgetésekkel, érzékenyítő foglalkozásokkal vártuk a gyerekeket, akik szép számmal, 72-en meg is jelentek az eseményen. Mindez azt a célt szolgálta, hogy a felnövekvő társadalom tagjaiként elfogadóak legyenek egymás különböző tulajdonságaival szemben, értékeljék a másságot, az egyediséget, valamint kulturális, etnikai, vallási, nemi identitástól függetlenül tudjanak együttműködni.
A második héten – november 23-27. között – tematikus napokat tartottunk, melyeken összesen 85 gyerek vett részt. Itt elsősorban az adventi időszakra, a keresztény ünnepekre való hangólódást erősítettük a résztvevőkben. A korábbi években a szülőkkel közösen zajlott többek között a koszorúkészítés, viszont a járványügyi korlátozások miatt idén csak indirekt módon tudtuk bevonni a mintegy 127 hozzátartozót.
Bízunk benne, hogy a járvány már lecsengőben van, és rövidesen a korábban megszokott módon folytathatja tevékenységét szervezetünk is. Rendhagyó és egyben nehéz évet tudunk a hátunk mögött, hiszen szinte hétről-hétre újraterveztünk, és a híreket hallgatva folyamatosan bizonytalanságban dolgoztunk. Hálásak vagyunk Hargita Megye Tanácsának, hogy idén is támogatta tevékenységünket, nélkülük ez a két rendezvény is szegényebb lett volna.
Gegő Imre