Gyermekek hete

Június 1-jét többnapos rendezvénnyel ünnepelték a Caritas korai nevelő- és fejlesztőközpontjaiban, a régi megszokott tevékenységek mellett sok új élményben volt részük a gyerekeknek és szüleiknek

Gyergyószentmiklóson május 30. és június 2. között megrendezett eseményeken 54 gyermek vett részt, 5 hónapostól a 3 évesig, kellemes és oldott légkörben. Itt a foglalkozások a zene, az ének és ritmusjátékok köré csoportosultak. A kicsik többnyire csak kóstolgatták a hangszereket és édesanyjuk ölében élvezték a ritmust, a hangok varázsát, a nagyobbak azonban már érdeklődve, örömmel próbálgatták a zenélést meg a táncot. A kezdeti, ismerős tevékenységek után és a zenélés, táncolás befejeztével a kicsik örültek a buborékvadászatnak, a nagyobbak pedig egymást elkerülve másztak versenyt, kipihenve a játék hevét arcfestés közben. A legnagyobb meglepetés a lovacskázós jelentette, amelyikben a már megszokott térden lovagoltatás helyett az anyukák lettek a lovacskák, hátukon lovagoltatva csemetéiket, akik hol félve, hol önfeledten kapaszkodta a lovacskák sörényébe. Érdekes volt látni mennyire örültek a gyerekek a pörgő, sok alternatívát felajánló tevékenységeknek, és a szülőkkel való közös hancúrozásnak, de látható volt az is, hogy az újdonságok között megnyugtatóan hatottak a már jól ismert játékok. Sajnos az időjárás nem kedvezett a városi gyereknap alkalmával, a Művelődési Ház mellett felállított baba-mama sátor programjának, egy rövid játék után az eső elverte a további programot.

Marosvásárhelyen május 30. és június 3. között tartották a Gyermekhetet a rendszeresen bejáró kisgyerekeknek és szüleik számára, ahová összesen 130 apróságot hoztak el. A cél egyrészt a gyermeknap megünneplése volt, másrészt a csoportok közötti ismerkedés és, hogy a gyerekek új élményekben részesüljenek. A héten a megszokott foglalkozások kibővültek játékos népzenére táncolással, valamint kézműves tevékenységekkel: láblenyomat készítés, pecsételés, rajzolás, gyurmázás, zoknihernyó készítés, és a szélforgó készítés adott új élményeket. A gyerekek a fejlesztő játékokkal is szabadon játszhattak, mint például a formaillesztőkkel, gyöngyfűzés kipróbálásával, szem-kéz koordinációt fejlesztő játékokkal, a mozgásfejlesztő eszközökkel (csúszda, egyensúlyfejlesztő eszközök, gimnasztikai labdák, hengerek, háromszögek, ugráltató gyakorlatok, bukfenc gyakorlatok, stb.) és mászkálhattak az eszközökből összeállított akadálypályákon.


Székelyudvarhelyen ugyanebben az időszakban 95 gyermek vett részt gyermekek hetén. A megszokottól eltérő foglalkozásokra színes, ünnepi hangulat várta őket. Kidiszített terem fogadta a gyerekeket és anyukáikat, ahol az előkészített kellékekből (festék, papír, színes virágszirmok, szallagok, ragasztó) kéz- és lábnyomatokat, majd virágfűzért készítettek. Természetesen játékokkal, színesceruzával, pecsételőkkel is szabadon játszhattak a gyerekek. Az egy óras foglalkozás végén a fáradság enyhítésére, az anyukák által hozott, süteményeket és teát fogyasztottak. Élmény volt végigkisérni, hogy mennyire ötletesen, ügyesen színezték ki, vagy pecsételték le a virágszirmokat a kisebb gyerekek. A nagyobb lelkesen ragasztgatták az anyukákkal a színes szirmocskákat a szallagokra.

Szászrégenben június 1-2. között ünnepelték meg a gyermeknapot, a román nyelvű csoporttal szerdán délelőtt és csütörtökön délután, míg a magyar nyelvű csoporttal szerdán délután. Összesen 26 bejáró gyermek vett részt a gyermeknapi programon, ahol volt éneklés, mondókázás, élő zene meghívottal, akadálypálya, rajzolás, pecsételés, szélmalomkészítés, szappanbuborék fújás, és sok játék, móka és nevetés. A gyerekek nagyon örültek az új tevékenységeknek, és főleg annak, hogy az eddigiektől eltérően idén szabadtéri programok is voltak.


(Kassay Noémi, Györfi Andrea, Gáspár Lujza, Kovács Enikő)