Gyermekek hetét ünnepeltük a Cseperedőben

A Maros és Hargita megyében működő Korai Nevelő- és fejlesztőközpontokban gyermekheti rendezvényre hívtuk meg a programjainkra bejáró családokat.

Maros megyében Marosvásárhelyen, Nyárádszeredában, Marosszentgyörgyön, Búzásbesenyőben, Szászrégenben és Szovátán örvendeztettük meg a 3 év alatti korosztályú gyerekeket és családjaikat.

Jókedv, gyerekmosoly, együtt-játszás, egymásra találás és finomságokkal megterített asztal jellemezte az idei gyermekhetet. Egy heten át volt  lehetőség  bekapcsolódni a központjainkba bejáró családoknak  az eseménybe, melynek célja a gyermekek  játékában, felszabadultságában, önfeledtségében való együttes  ünneplés volt. A velük való ünneplés, a jókedvük, az örömük bármilyen nehézséget feledtet, és mindennél többet ér. Ezt szülőként, csoportvezetőként  egyaránt felemelőnek tartottuk.

Jó volt együtt lenni a közös ének-mondókázásban,  kipróbálni a  közös barkácsolást, amely alatt lehetett papírfagyit készíteni, virágszirmokra kéz-láb lenyomatot megörökíteni, megmártózni a labdatengerben és a csipesz békák brekegését hallgatni. Aki már elfáradt a sok élmény után  megpihenhetett és falatozhatott  a szülők által sok – sok gondoskodással előkészített  muffin, sütemény finomságokból .

Hargita megyében Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson, Csíkszentdomokoson, Gyergyóremetén, Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban szerveztük meg a rendezvényt. Itt is a rendhagyó foglalkozások célja a gyermeknap megünneplése volt, kellemes és hasznos módon úgy a gyerekek, mint a szülők számára.

Székelyudvarhelyen volt olyan foglalkozás, melyre az apukákat vártuk a gyermekeikkel, volt melyen az egész család jelen volt. Az apukák nagy kíváncsisággal vettek részt ezen az alkalman. A gyerekek koruk és képességeik szerint madárleső távcsövet készítettek, melyet különböző színes formákkal ragasztottak tele, pillangót szépítettek papírgurigából készült pecsételők segítségével, illetve festékbe mártott talp lenyomattal díszíthették ki a pillangó szárnyát.

Szentegyázán is érdekes kézművesek születtek – kakasos távcsövet, papírtányérból csigabigát valamint pillangót díszíthettek pecsételővel és az előkészített állatos formákkal. Szülői segítséggel jó hangulatban, néha türelmet igénylő kitartással készültek el a „játékszerek”.

Mindenki boldogon vitte haza az általa készített új játékot.

Gyergyószentmiklóson a mondókázás és énekelés mellett a gyerekek többféle kézimunka elkészítésében ügyeskedhettek: az anyákkal papírbabát és falra akasztható díszt készítettek, melyet egy családi képpel és Szeresd a gyermeked! verssel díszítettek. Az apákkal pedig origamiztunk, elsajátíthatták az ugróbéka hajtogatását, ezzel a játékkal örvendeztették meg gyermekeiket. A végén volt csúszdázás, buborékfújás, lufi dobálás, zene-bona, tánc, móka-kacagás, a foglakozásokat a jól megérdemelt sütizés zárta.

Csíkszentdomokoson, a nevelőszülőknél levő gyermekeknek tartott foglalkozáson, a megszokott ének-mondókás foglalkozást szintén kézműves foglalkozásokkal színesítettük. A foglalkozás végén a gyermekek örömére buborékfújás és egy ajándék lufi is volt.

A Gyergyó környéki falvakban a gyermeknap témája a Pünkösd volt, így a foglalkozások elsődleges célja a pünkösdi énekek tanulása valamint a pünkösdi hagyományokkal, szokásokkal való ismerkedés (tavaszköszöntés, pünkösdi királyválasztás, királynéültetés- meghordoztuk a kislányokat) volt. A nagyobb gyermekek bazsarózsát és pillangót készítettek, majd az elkészült rózsákkal/pillangókkal énekeltünk és játszottunk. A kisebb csoportokban a szokásos csoportfoglalkozást zenebonával és ajándék lufival tettük színesebbé.

A gyerekeinkkel együtt lenni mindig ünnep, de időnként jó a szülőnek is megállni és ezt tudatosítani magában. Hiszen az ők örömük a mi örömünk és ezek a pici gyerekkori évek, gyerekkori örömök egy életen át kísérni fogják útjaikon.

Köszönjük, hogy együtt ünnepeltétek velünk a gyermekek napját!

(a Korai Nevelőben dolgozó munkatársak beszámolói alapján)