Gyógyulás Isten szeretetében

Az irgalmas szamaritánus, az elveszett bárány és a tékozló fiú példázata Jézus tanításának egy-egy gyöngyszeme, ami közel hozza hozzánk Isten mérhetetlen szeretetét. A szenvedélybetegség által megsebzett ember nagyon rászorul erre a szeretetre, amelynek fényében képes visszanézni életére, és képessé válik elhinni azt, hogy ő egy értékes ember Isten előtt. Ez a tapasztalat visszaadja méltóságát és erőt kap, hogy újra felépítse a függőség által lerombolt életét, kapcsolatait.

Ilyen tapasztalatban volt része annak a 16 erdélyi és 7 magyarországi szenvedélybetegnek és hozzátartozónak, akik részt vettek az október 27-30 között a Caritas Ki-Út programja által szervezett lelkigyakorlaton a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Központjában. A Fazekas György atya által tartott tanítás mélyen megérintett mindenkit. Isten szeretetének sokszínűségéről szól, hogy mindenkihez másképp jutott el az Ige. Volt, akire a megtalált bárány és a drachma felett érzett öröm nyűgözött le, s ezen időzött, keresve, hogy ő maga hogyan bánik élete elveszett, elvesztett javaival. Mit értékel? Hogyan éli meg az örömet? Át tudja-e adni magát az ünneplésnek? Másokat az irgalmas szamaritánus példabeszéd érintett érzékenyen, különösen, amikor fordítva is elhangzott a kérdés: én kinek vagyok a felebarátja? Tudok-e önzetlenül másra figyelni? Ki tudok-e lépni önzőségemből, saját sebeim nyalogatásából, és odaadással fordulni a körülöttem élők felé?

Legmélyebben a tékozló fiú példabeszéde hatott, és nemcsak azért, mert ekkor már kinyílt szívek fogadták a tanítást, hanem azért is, mert a legtöbb jelenlévő akár a saját szüleivel, akár a saját gyermekeivel való kapcsolatát is át tudta gondolni, ami mély rétegeket tárt fel az életéből. A megnyílt sebek gyógyulásra várnak. És a gyógyuláshoz hozzájárult az is, hogy együtt imádkoztunk, részt vettünk a szentmisén, és megosztottuk azt, ami a tanítások alatt felbolydult bennünk. Emberek által sebződünk meg, és emberekre is szükség van a gyógyuláshoz. Ennek tere volt a kis- és nagycsoportos megosztás, ahol olyan mély dolgokat is meg lehetett osztani, amit tán még soha senkivel nem lehetett… Az elfogadó, megértő odafigyeléssel egymást is segíteni tudtuk a gyógyulásban, s ezt gyakorolhattuk, hogy otthon is ezzel a gyógyító magatartással forduljunk a környezetünkben élő emberek felé.

A „régi” (10-20 éve józan) magyarországi testvérektől tanulhatták a résztvevők, hogy a józanság több, mint szermentesség: folyamatos belső figyelésre, fejlődésre van szükség- úgy a szenvedélybetegeknek, mint a hozzátartozóknak. És láthattuk, tapasztalhattuk, hogy érdemes erre a belső fejlődésre figyelni, mert ez segít, hogy növekvő belső békével, elfogadással éljük az életünket, s ezáltal javulnak kapcsolataink is.

Így a józanságban megerősödve, vagy azt újrakezdve térhettek haza szenvedélybetegek és hozzátartozók, hogy továbblépve jobban odafigyeljenek arra, hogy Isten szeretetében élünk már most.

Szemelvények a résztvevők visszajelzéseiből:

„Zaklatottan érkeztem, vágyom megtalálni a helyemet a világban. Itt megnyugodhattam, s ez segített, hogy átgondoljam a zavaró dolgokat. S segített, hogy megtaláljam, miben kell változtatni. Most már edzeni kell otthon, minden nap, vagyis gyakorolni a tanultakat.”

„Meglepődtem attól, amiket itt magamban felfedezhettem. Most bátrabban és határozottabban megyek el.”

„Nagyon hatott rám a tékozló fiú példabeszédről szóló tanítás. Amikor felismerhettem, hogy nemcsak az a fiú tévedett, amelyik elment, hanem az otthonmaradt sem mentes a hibáktól. Így a saját tökéletlenségemet is felismertem, ami fájdalmas, de segít, hogy változtatni tudjak. Többet kell törődjek a párommal, és meg kell tanuljak valódi párbeszédet folytatni”

„Nagy szégyennel jöttem. Az volt a vágyam, hogy lelkileg megerősödjek. Itt többet kaptam: a hitem megerősödött, jobban bízok Istenben. Meglepett, hogy én vagyok a tékozló fiú! Elhatároztam, hogy leteszem az alkoholt, mert az ivás nem megoldás a problémámra semmiféleképpen. Más módon kell tanuljam kezelni ezeket. Ötleteket kaptam, amiket meg kell valósítsak.”

A Programot Hargita Megye Tanácsa Támogatta

(Kedves Rita)