Gyűjtés az árvízkárosultaknak
A Kovászna megyei árvízkárosultaknak szükségük van az adományodra.
A június végi és július eleji esőzések nagy károkat okoztak az egész országban, így Háromszéken is, ahol különösen két településen volt súlyos a helyzet: a Kökös községhez tartozó Bácsteleken és a Dobollóhoz tartozó Márkosréten. Június 30-án a Tatrang patak Márkosrét közelében átszakította az árvízvédelmi töltés jobb oldalát és a két településen közel 60 háztartást, iskolát és kultúrotthont árasztott el a víz. Közel száz személyt kellett kimenekíteni, állatokat kellett védett helyre terelni.
A Gyulafehérvári Caritas munkatársai terepszemlét tartottak a két településen és tisztító-, fertőtlenítőszereket vittek ki a szerencsétlenül járt embereknek. Megrázó történeteket hallottak a helybeliektől a víz okozta pusztításról, sokuknak mindenük odaveszett és még hosszú idő telik addig, amíg sikerül valamennyire rendbe tenni az udvarokat, lakhatóvá tenni a házakat.
Hasonló állapotok vannak többfelé az országban, éppen ezért az árvízkárosultak megsegítése, épületek felújítása érdekében a Caritas pénzbeli gyűjtést kezdeményezett július 29-i vasárnapon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomaiban, amelyhez a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is csatlakozik. Exc. és Ft. dr. Jakubinyi György érsek felhívása itt olvasható >>>
Ha adományozni szeretne, azt megteheti a Caritas helyi irodáiban vagy a szervezet bankszámlaszámán:
Caritas Alba Iulia
CUI: 4562770
Banca Comerciala Romana
IBAN: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006
(Hubbes Kinga, Molnár József)