Ha valaki azt mondja, nincsen Isten…

Háromkúton jártunk, a csángók lakta tanyavilágban. Csütörtök volt, dologidő, mégis sokan jöttek a délelőtti szentmisére. Jöttek, mert hívta a papjuk. Kántor híján is csengett az ének a hívek összefogásából felújított templomban, és szólt a harang is, a helybéli adakozóknak köszönhetően, egy ideje pedig, szintén a háromkútiak jóvoltából kivilágított Szűz Mária-szobor vigyázza a völgylakók álmát.

Nem nyugdíjastalálkozó volt a szentmise, minden korosztályból érkeztek imádkozni. Ministránsokból annyi került, hogy csak szűken fértek az oltár körül. A járványügyi rendeletek megnehezítették itt is az életet. Az internetkapcsolat halovány, szó sem lehet élő bejelentkezésről a tanórákra. Így, a helybéli tanítónő nyomtatva viszi házhoz a feladatokat az elemistáknak. A nagyobb diákok helyzete még cifrább: akinek más településen van jó rokona, ahhoz kvártélyozta be gyerekét, hogy le ne maradjon tudásban a többiektől. Akinek nincs ilyen hozzátartozója, az fejet hajt a szigorú tanárok előtt, akik beírják hiányzónak, évismétléssel fenyegetik a tehetetlen tanulót. Csak imádkozni lehet azért, hogy jobbra forduljon a világ odakint, mert itt bent, Háromkúton amúgy békesség van. A teljes településen egyetlen koronásról sem tud a falugondnok. Ide nem járt a vírus, mondja.

Gál Hunor plébános szívesen látta a Gyulafehérvári Caritas küldöttjeit, Nagy Erzsébet nyugdíjba vonult falugondnoknak virágot küldött köszönetként a szolgálatáért. Így Nagy György virágcsokorral tért haza, mellette pedig egy könyv is volt, a Van emberem! – riportkötet, melyből a háromkútiak sem hiányoznak. Igen, Szent Jozafát ünnepén Háromkúton is bemutattuk az erdélyi szeretetszolgálatról szóló könyvet. Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója arról szólt, hogy akinek van Istene, annak kerül embere is. Isten nem hagyja magára teremtményét a bajban.

Félnapos volt a háromkúti látogatásunk. Az elszórt házakat, nagy gazdásági épületeket és megkaszált domboldalakat nézve ott, ahol ritka madár a telefonjel, így az emberek, ha egymással beszélni akarnak, akkor találkoznak, a háromkútiak plébánosa felsóhajtott: „Ide kell kihozni azt, aki azt mondja, nincsen Isten.”

Balázs Katalin