Haiti a földrengés után
A helyzet Haitiben továbbra is drámai. Már több mint 150 ezer halálos áldozata van a január 12-i földrengésnek és ez a szám sajnos továbbra is nő
Csak a fővárosban, Port-au-Prince-ben több mint 800 ezer ember maradt hajlék nélkül, akik hamarjában felállított sátrakban vagy éppen az utcán húzzák meg magukat éjszakára.
Bár szinte a teljes világ megmozdult, hogy a túlélők megsegítésére siessen, a repülőtér túlterheltsége és a tönkrement utak még mindig akadozik a túlélők ellátása.
Egy meszikói és egy dél-afrikai mentőalakulatnak több túlélőt is sikerült kimentenie a romok alól. Időközben több repülőgépnyi segélyszállítmány érkezett a Caritas-szervezetektől, másokat pedig teherautókkal szállították Haitibe a szomszédos Dominikai Köztársaságból.

A nemzetközi Caritas-szervezetek munkáját szerencsére nagy mértékben megkönnyíti, hogy a helyi Caritas több mint három évtizedes múltra tekint vissza, és van tapasztalata a katasztrófaelhárításban, tudniillik az utóbbi néhány évben számos hurrikán is átvonult Haitin. Így már röviddel a katasztrófa után segélyosztó pontokat állítottak fel, hozzájuk társultak a katasztrófa utáni napokban érkező amerikai és európai Caritas-mentőcsapatok, akik az élelmiszercsomagok és ivóvíz osztása mellett egy tábori kórházat, illetve egy víztisztító berendezést is felállítottak Leogane városában, amely épületei mintegy 80 százalékban a romokban hevernek.
A következőkben ideiglenes lakóhelyeket állítanak fel, ahol a túlélők meghúzhatják magukat éjszakára. (caritas)