„Haiti újra élni fog”

A táborban teljes a káosz. Azt a kis füvet is letaposták a hajléktalan emberek, ami addig volt, így mindenütt por száll a levegőben.

Néhány héttel ezelőtt még egy golfpálya működött ezen a helyen, az ország gazdagjainak egyik kedvenc helye. De ezalatt a néhány hét alatt nagyon sok megváltozott. Napközben mintegy 50 ezer ember húzza meg itt magát, de éjjelre több mint 100 ezren vannak a szakadt függönyökből, takarókból, fóliákból összetákolt sátortáborban.

Carmen Charles 36 éves és büszkeséggel tölti el, amikor azt mondják neki, hogy fiatalabbnak néz ki. Nem olyan rég még mindene megvolt: munkahelye egy távközlési vállalatnál, szép háza és még egy bejárónője is. Ma ő is a tábor egyik sátrában lakik 14 társával együtt. A földrengés után került ide, miután a háza, amelyben azelőtt lakott, teljesen romba dőlt.

„Épp otthon voltam a földrengés pillanatában” – meséli. „A gyerekeim éppen akkor értek haza az iskolából, amikor erős rázkódást éreztem. Gyorsan felkaptam a gyerekeim és kiszaladtunk a házból, amely néhány másodperc alatt romba dőlt a szemünk előtt. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Furcsa mód nem éreztem félelmet, csak fel akartam fogni, hogy mi történt. Mindenhonnan sírást és jajgatást lehetett hallani. Annyi sok sebesült és halott ember volt, amerre csak néztem. Olyan dolgokat láttam, amelyekről nem is akarok beszélni.”

Mivel a földrengés délután 5 óra előtt történt, Carmen férje még a munkahelyén volt a földrengés pillanatában.

„Nem tudtam, mi történt vele. Nagyon aggódtam, hogy baja esett, de reménykedtem. Öt órával később ránk talált. Olyan boldogság töltött el, amelyet soha nem fogok elfelejteni.”

De az otthonuk szinte teljesen romba dőlt. Naponta egyszer az egyik gyerekét elviszi a házhoz, hogy mosakodjon meg, de nem maradhatnak sokat. A lánya számára, mivel félő, hogy az is összedől, ami még megmaradt a házból. A lánya számára nagyon traumatizáló, de nincs más lehetőségük a tisztálkodásra.

Miközben Carmen mesélt, a gyerekei közül ketten nagyon csúnyán köhögtek. Azt mondja, hogy gyomorbántalmaik is vannak. Dehát ilyen az élet a táborban.

Férje közben azzal volt egész nap elfoglalva, hogy valami pénzt szerezzen a bankoktól, amelyek lassacskán újra kinyitottak.

„Ha van pénzed, néhány helyen vásárolhatsz élelmet, de nagyon nehezen lehet szerezni. Ezért nagyon örülünk, amikor segélyt kapunk.”

Azon a napon, amikor Carment meglátogattam, két heti élelmiszeradagot kapott a Caritastól. Lencsét, olajat, proteinben gazdag búzát osztottak a tábor több mint 50 ezer lakójának.

Egy olyan katasztrófa után, mint ami Haitiben bekövetkezett, nagyon nehéz újra reményt találni. De Carmen arca valami kemény elszántságot sugall, ami szerinte a haiti nép egyik jellemvonása.