Haladó szintű kinesztetika képzés Marosvásárhelyen

 

A Gyulafehérvári Caritas és a Kinaesthetics Románia haladó szintű kinesztetika képzést hirdet

A haladó képzés résztvevői a bevezető képzésre építve elmélyíthetik és javíthatják saját mozgáskompetenciájukat, valamint a kinesztetikai fogalomrendszerrel kapcsolatos tudásukat. Emellett megtanulnak a bevezető képzésen elsajátított fogalmak között összefüggéseket felfedezni, és azokat a mozgásukba beépíteni. A képzés során azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogyan alkalmazhatják saját mozgáskompetenciájukat, valamint a fogalomrendszert a gyakorlatban. Ezen belül arra törekszenek, hogy ne a problémákra összpontosítsanak, hanem a lehetőségek után kutassanak, és a szakmai kihívásokat tanulási helyzetekként éljék meg.

A képzés során érintett témák:
• 
Összefüggések a különböző kinesztetikai fogalmak között;
• A kinesztetika tudományos alapjainak megismerése;
 Ápolási, gondozási és nevelési tevékenységek elemzése és átalakítása a kinesztetikai fogalmak mentén;
 Az élethosszig tartó tanulás a mozgásfejlődésben;
• A mozgás és érintés révén a segítő személy mozgáskompetenciájának hatása az ellátottak mozgásfejlődésére;
 A kinesztetikai szemléletmód alkalmazása az élet bármely területén.

Akinek ajánljuk:
 Ápolásban és gondozásban dolgozó személyeknek;
Szülőknek és nevelőknek;
 Program- és intézményvezetőknek;
 Mindenkinek, aki a saját mozgásával és annak fejlesztési lehetőségeivel szeretne megismerkedni.

A képzés struktúrája: 20 óra, 4×5 órás délutáni alkalmakra osztva (14:00–19:00 óra között).
A képzési alkalmak dátumai: július 4-5., július 11-12.
A képzés helyszíne: a marosvásárhelyi Caritas Ház, Mărăști utca 36. szám, A terem
Képzők: Nagy Annamária, dr. Márton András

A képzés ára:
A részvételi díj összesen: 500 lej.
Az előleg 200 lej, amelyet jelentkezéskor szükséges befizetni. A különbözetet a képzés zárásáig bármikor rendezni lehet.

Megjegyzések:
 Olyan személyek vehetnek részt, akik már elvégezték a bevezető képzést;
 A csoport indításához szükséges személyek száma minimálisan 10, maximálisan 14 fő;
 A részvétel a képzés teljes időtartamára kötelező. Esetleges indokolt hiányzásokat későbbi képzés során pótolni kell;
 A tanfolyam résztvevői európai szinten elismert oklevelet kapnak, amely regisztrálva van a European Kinaesthetics Association adatbázisában;
 A ruházat lehetővé kell tegye a szabad mozgást, földön való mozgást. (Javasoljuk tréningnadrág, laza, rugalmas nadrág, póló, szabadidőruha viselését. A szoknya viselése alkalmatlan.)

Érdeklődni és jelentkezni Nagy Annamáriánál lehet munkanapokon 16 – 18 óra között: 0755 851 686, [email protected]

Jelentkezési határidő: 2022. június 27.

A kinesztetikáról bővebben ITT lehet olvasni.