Hallod, amit mondok?
A szemek és a fogak egészségi állapotának felmérése után a hallás vizsgálására került sor azon gyerekek körében, akik a Családsegítő Szolgálat Maros megyei négy Nappali Központja egyikébe járnak és különböző nehézségekkel küzdenek.
A szülők pozitívan fogadták az ingyenes lehetőséget, hiszen felismerték a kontroll fontosságát, de a családok szűkös anyagi körülményei miatt fel sem merül a kérdés, hogy elvigyék gyerekeiket egy-egy hasonló ellenőrzésre. Így nemcsak az iskolában, de otthon is biztatták a hallásvizsgálathoz félelemmel viszonyuló gyerekeket.
A megelőző napokon a tanító nénik igyekeztek felkészíteni a gyerekeket a vizsgálatra. Emellett az egyik kislány már volt fülmosáson, így ő megnyugtatta társait, mondván, hogy nincs okuk félni az orvostól.
A balavásári, gyulakuti, erdőszentgyörgyi és hármasfalusi gyerekeket dr. Lukács-Juncu Alice fül-orr-gégész szakorvos vizsgálta meg a különböző, vicces kinézetű segédeszközeivel: pillantást vetett a külsőfülre, ha szükséges volt, kitisztította a hallójáratot, illetve tesztelte a gyerekek hallását.
Mint kiderült, sok gyerek nem tudja helyesen kifújni az orrát, és nem tudnak az orrukon lélegezni. A doktornő felhívta a figyelmet az orr megfelelő tisztításának és az orron való légzésnek a fontosságára, emellett pár hasznos tanáccsal is ellátta a kisdiákokat a helyes tisztálkodásról. A legfontosabb ezek közül, hogy a fülünk tisztításakor semmiképp ne használjunk fültisztító pálcikát.
A négy településről összesen 70 gyerek vett részt a kontrollon, ebből 19 esetében merült fel halláskárosulási probléma, rajtuk az elkövetkezőkben újabb vizsgálatokat fognak végezni.
Köszönjük dr. Lukács-Juncu Alice-nak, hogy felajánlotta és ingyenesen elvégezte a fül-orr-gégészeti vizsgálatot.
(Márton Kinga Izabella)