Három hétre három kívánság
Hat magyarországi időskorú önkéntes dolgozik Erdélyben három héten keresztül egy európai uniós projektnek köszönhetően
Nagy lelkesedéssel érkezett Marosvásárhelyre az a hat idős önkéntes, akik három héten keresztül fognak Erdélyben tartózkodni és szociális, közhasznú munkát végezni a helyi közösségek javára. Az önkéntesek szeptember 25-én érkeztek Marosvásárhelyre, ahol az első két napon ismerkedtek a Gyulafehérvári Caritas munkatársaival, tevékenységeivel, valamint a saját önkéntes munkájuk részleteivel. Az orientációs napok után ketten Csíkszeredába, ketten Gyergyószentmiklósra utaztak, ketten pedig Marosvásárhelyen maradtak. Október 15-ig ezekben a városokban fognak dolgozni, elsősorban a Caritas szociális intézményeiben, programjaiban, de más, helyi, szociális területen dolgozó szervezeteknél is segítenek.
A program, amely keretében 2012 tavaszán hat erdélyi időskorú önkéntesnek is lehetősége nyílt Magyarországra utazni és ott hasonló szociális tevékenységekben segíteni, az Európai Unió Grundtvig Egész életen át tartó tanulási programja támogatásával jöhetett létre. Az érintett partnerek a magyarországi Önkéntes Központ Alapítvány és az erdélyi Gyulafehérvári Caritas.
A projekt célkitűzése az élethosszig tartó tanulás ösztönzése, valamint az önkéntesség népszerűsítse az 50 év felettiek körében. További cél az idősebb inaktív korosztály helyi részvételének erősítése, a társadalomban betöltött szerepük és önképük megerősítése az önkéntes tevékenységekben való részvételükkel.
A napokban Erdélybe érkezett idősek szociális tevékenységekbe fognak bekapcsolódni: gyermekekkel, idősekkel, hátrányos helyzetűekkel, fogyatékkal élőkkel fognak találkozni, dolgozni. A három hét alatt Erdély több településére utaznak majd el megünnepelni az Idősek Világnapját, felfedezni a helyi nevezetességeket és mécsest gyújtani az Egymillió csillag szolidaritási akción.
A különböző városokba való elindulásuk és segítő tevékenységük elkezdése előtt mindannyiuknak volt még három kívánsága a három hétre. A kívánságok nagyon hasonlóak voltak: szeretnék, ha hasznos, építő munkát tudnának végezni a helyi emberek javára és így a tapasztalatcserére is alkalmuk nyílna; szeretnék, ha tartós kapcsolatokat tudnának kiépíteni erdélyi emberekkel; és szeretnék, ha ittlétük alatt láthatnák az erdélyi tájak, hegyek szépségét. Adja Isten, hogy kívánságaik valóra váljanak! (Molnár Judit és Nemes Orsolya)