Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

A Húsvétot megelőző héten mintegy száz ellátottja számára szervezett ünnepre hangolódó és tavaszváró tematikus programokat Szovátán és térségében a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata.

A Nyárádremetei Szépkorúak Kitartás-csoportjában húsvéti ágat bütyköltünk, Kecskés Zsuzsánna tanítónő segítségével, az alsó-szakadáti gyerekcsoportban a kifestős rajzok voltak a legnépszerűbbek, míg az ilyésmezei Rosszcsontok között a színpompás, a szivárvány minden színét felülmúló asztaldíszek elkészítése okozta a legnagyobb örömöt.

A Szovátai Szépkorúak Szeretet-csoportja az ajtódíszek mellett döntött, itt a férfi csoporttagok néha csak összefogással mátyikáltak, kettesével, közös erővel mertek nekivágni a munkának. Mások a siker érdekében bátorkodtak elkérni a foglalkozást vezetőtől, Balázs Tímea óvónőtől még a mintát is, hogy annak egyes elemeit leleményesen leutánozhassák saját munkáikra, de olyan nénit is megfigyelhettünk, aki unokáira is gondolt, és számukra is barkácsolt egy-egy dekorációs elemet.

Mikházán mozgékony, ugrásra készülő nyuszikák kerültek ki az ügyes kezű kislányok és kisfiúk apró kezei alól. A vármezei Mosoly-GO Törpök pedig szinte egyik dísztárgyról sem akartak lemondani, nevükhöz hűen ragyogó arccal vitték magukkal rajzaikat, tapsifüleseiket és ajtódíszeiket.

A tavaszt ugyan nem sikerült még végérvényesen előcsalogatnunk, de a mikházi gyerekek elmondása szerint, rég volt ilyen tartalmas, mesebeli napjuk. A vármezeiek is annyira kedvet kaptak az alkotáshoz, hogy következő alkalommal a címerüket fogják zászló-méretben újrafesteni, az alsó-szakadátiak pedig azt ígérték meg, hogy a Húsvét utáni első találkozáskor csak tavaszi virágokat készítenek.

Szeretnénk ismételten köszönetet mondani támogató partnerintézményeinknek: Szováta Önkormányzata, Nyárádremete Önkormányzata, a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola, a szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskola, a szovátai Domokos Kázmér Iskolacsoport.