Hogy a közösségi lét élmény legyen
Szülőnek és kisgyereknek egyaránt élményt, tanulási lehetőséget kínál a Caritas kisgyerekes csoportok újraindításával szeptember 19-től. A Caritas keretében Gyergyóremetén a Szent Anna Szociális Központban és igény szerint a Csutakfalvi Közösségi Házban indulnak csoportok 6 hónap és 3 év közötti gyerekek és szüleik számára.
A keddenkénti egyórás együttlétek során számítani lehet játékos nevelésre, anya-gyerek kapcsolatának erősítésére, közösségépítésre. A közösségi alkalom az óvoda előszobájaként is szolgál, a kicsik megtanulnak együttműködni, társas készségeiket gyarapítani, az együtt lenni jó élményét megtapasztalni.
A csoportvezető mögött a Caritas korai fejlesztő programjának szakembercsapata áll. Ha gyermeke kapcsán fejlődési elakadást sejt a szülő, kérdéseivel, aggodalmaival lesz, kihez fordulnia.
A szeptember 19-én induló csoportokba szeptember 15-én, 16 óráig lehet jelentkezni Nagy Erzsébetnél a 0771 451 428-as telefonszámon.