Hogy emberére leljen az ember

Továbbra is van emberem! – ez az örömhír, mely megosztásra kívánkozik. A Gyulafehérvári Caritas tavaly megjelentetett Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben című riportkötete második életét éli – a templomokban tartott könyvbemutatók után most nagyböjti felkészülést alapjául szolgál.

Gyergyócsomafalván a Napfény Szociális Központ vezetőjének, Sövér Adélnak a meghívására kezdődött el az az ötalkalmas tevékenység, melyre legfennebb huszonöten jelentkezhettek, és így, nagyböjt idején szerdánként találkozva olyan kérdésekre keresnek választ, mint: Ki az én emberem, amikor nem ismerem Isten tervét? … amikor megpróbáltatások érnek? …amikor segítségemre van szükség? … amikor segítségre szorulok? … amikor meg kell békélnem sorsommal?

 

A kötetben szereplő riportokra épülő, sajátélmény-feldolgozást célzó együttléteket a Gyulafehérvári Caritas két munkatársa, Gál Julianna szociális munkásként, Balázs Katalin pedig lelkigondozóként irányítja, a háttérben pedig lelkipásztorok és segítő szakemberek vállalták, hogy ha szüksége lenne rájuk valamelyik résztvevőnek, nyitottak és megkereshetőek. Eddig tart a tárgyilagos tájékoztatás. A személyes közlésből nem hagyható ki, hogy február 24-én, amikor első alkalommal találkoztunk a csapattal azt láthattuk, hogy bár nem ismerőseink, mégis ők a mi embereink. Befogadó, nyitott nők jelentkeztek a találkozókra, huszonévestől a szépkorúakig, olyanok, akik a másról szóló riportot hallgatva a saját életük eseményeit elevenítik fel, személyes kérdéseikre keresik a választ. Ki vagyok én a félelem vagy a remény embere? Tudom-e biztatni, vigasztalni a bajban lévő társamat, hogy ne féljen, mert attól, hogy nem ismeri Isten tervét, az a terv még létezik? – erről is szólt az első találkozás.

Következő szerdán a megpróbáltatások és a lehetőségek kerülnek terítékre, erről is együtt beszélünk, nem kiszivárogtatva az elhangzottakat, óvva mindenkit a minősítéstől és pletykáktól. Így tudjuk egymást védeni és bátorítani, annak biztonságában, hogy amikor kell, merjünk lépni, mert lesz emberünk, aki mellettünk halad.

Balázs Katalin