Hol az egészséges határ? Kilépés a bántalmazásból

Sokszor hallani környezetünktől, vagy akár mi magunk is használjuk azt a kifejezést, hogy „mától megváltoztam” vagy „új ember lettem”, esetleg „ez többé soha nem fordul elő”. Ezek reménykeltő mondatok, viszont valójában nagyon nehéz egyik napról a másikba egy viselkedésen, megszokott működésmódon változtatni.  A változás egy folyamat, ami magától nem történik meg velünk, bennünk. A változás egy munka, egy folyamat és ebből a saját befektetett munkát nem lehet kispórolni.

Május–november időszakban valósítottuk meg Székelyudvarhelyen a Kilépés a bántalmazásból című projektünk, amelynek keretében összesen hat műhelymunkát és egy nyitott előadást szerveztünk.  A bántalmazás megjelenik minden társadalmi szinten, mindenkit érint és hatással van, még akkor is hogyha nem vesszük észre vagy tudatosan nem foglalkozunk vele. Bántalmazás bárhol érhet minket, bármikor válhatunk áldozattá, akár a buszon, sorban állás közben, munkahelyen, otthon, de bántalmazóvá is válhatunk. Bárhol. Bármikor. A kérdés az, hogy észrevesszük-e, hogy bántalmazás ért bennünket, vagy épp mi magunk váltunk elkövetővé? A projekt keretein belül megvizsgáltuk a bántalmazás leggyakrabban megjelenő módozatai, az erőszak dinamikáját, a különböző szerek által kiváltott erőszakos viselkedés biológiai és lélektani okait. A téma feldolgozására szakembereket is hívtunk, akik a saját szakterületükön belül mélyebben és átfogóbb információkkal tudtak szolgálni a résztvevők számára. A vendég előadók között volt Szigyártó Adrienn egyén– és családterapeuta, aki a családon belüli bántalmazásról tartott műhelymunkát, ugyanakkor  Borota Gábor pszichológus is a vendégünk volt, aki a házasságban történő kommunikációs zavarokról tartott előadást. Az előadás keretein belül szó volt  a különböző kommunikációs csatornákról, a kommunikációs gátakról, valamint arról, hogy hogyan lehet javítani a kommunikációs stílusunkon. A harmadik előadónk egy elmegyógyász szakorvos volt, Dr. György Mária-Edit, aki a függőségek és viselkedés közötti kapcsolatra hívta fel a figyelmet. A hét tevékenységen összesen hatvany személy vett részt, amely mutatja a téma fontosságát és azt, hogy valóban foglalkozni kell vele, akár egyéni vagy akár csoportban.

Az érzéseinkkel bánni nehéz munka, azokat felismerni nehéz munka, de lehetséges.

Ambrus Hajnal, fejlesztőpedagógus, addiktológiai tanácsadó

 

A Kilépés a bántalmazásból című projekt Székelyudvarhely Megyei Jogú Város 2023-as évi helyi költségvetéséből támogatott projekt. Köszönjük ezúton is a támogatást!