Húsvét együtt

Reggelre ébredve egy normális csütörtök reggelnek nézett ki a nap, amikor órára igyekeztem, viszont az óra végén már más volt, nem lazán vettem, hogy majd haza érek, hanem siettem a buszhoz, hogy érjek el időben, nem haza, hanem a kis eseményre.

A buszról leszállva egy csoport gyereket láttam pár anyukával, akik a terem felé igyekeztek, elindultam utánuk, viszont siettem, hogy előttük a helyszínre érjek, mivel nekem már ott kéne lennem s fogadni őket. A terembe érve újabb gyerek csoportot találtam, akik izgatottan várták, hogy kezdődjön, s a pedagógus kedvesen üdvözölt, örvendve, hogy lesz még segítség (attól tartottam megjegyzi, hogy elmúlt 1 óra :). A megnyitóban Baricz Lajos plébános úr köszöntötte a gyerekeket és anyukáikat, majd elmesélte a Húsvét történetét, Virágvasárnaptól kezdve egészen Húsvét másodnapjáig, kitérve, hogy melyik esemény mikor volt, mikor lesz vagy éppen milyen nap van ma. A gyerekek kíváncsian figyeltek, különösen mikor zsebéből előkerült a meglepetés, a keresztre feszített Krisztus. Kérésére a bátrabb fiúk elmondtak egy-egy locsolóverset, amivel feltételezem menni fognak locsolni a lányokhoz. Mindenkit meghívott az ünnepek alatt a templomokba, majd elbúcsúzott tőlünk.

Ezután 3-4 fős csoportokban nekifogtunk a tojások festésének, anyukájuk,  Orsi és Katharina segítségével. A felnőttek megfestették a csuporban a tojást, míg a gyerekek a festett tojásokra mintákat rajzoltak. Ekkor én is nekiláttam segíteni, ami fényképezésből állt, viszont ahol láttam, hogy éppen hasznosabb lenne egy segítő kéz, mint egy kép, ott félretoltam a fényképezőgépet és besegítettem. Kellemes volt látni a boldog arcokat, ahogy készülnek a hímes tojások, a nyuszikás tojástartóba helyezve a számolgató arcokat, hogy kinek hány van már, a közösen dolgozó családokat, barátokat.

Felfedeztem a gyerekek között pár ismerős arcot, akiket a tavalyi iskola utáni iskolából és a Samu nyári ovodájából ismerek, s boldog voltam, hogy ugyanolyan vagy éppen még ügyesebbek, mint akkor voltak. Sajnos az idő hamar elszállt, amit előre jeleztek az elfogyó tojások, nyuszis tojástartók és szendvicsek, viszont egyre növekedett a jókedv, így semmi sem veszett el, csak alakot váltott. Mosollyal az arcunkon vettünk búcsút egymástól, a gyerekeknek megmaradt a szép hímes tojásaik, amit haza vittek magukkal, nekünk az együtt töltött kellemes pillanatok.

Visszatekintve így a nap végén azt mondom, hogy nemcsak képek maradtak belőle, hanem élő emlékek, melyek felelevenednek a képekre nézve és merem ajánlani, hogy akárki, aki gondolkozik az önkénteskedésen, bátran jelentkezzen, mivel ha egyéb okból nem, akkor már csak ezért is jó önkéntesnek lenni, hogy az együtt eltöltött idő végén a boldog és elégedett mosolyokat lásd, függetlenül attól, hogy egy gyerek, felnőtt, idős személy vagy a veled együtt dolgozó kollega arcáról jön.

(Mureşan-Bereczki Vilmos-György, önkéntes)