Húszéves Szabadkán a Caritas

Szeptember 20-án díszüléssel, hálaadó szentmisével és jótékonysági orgonakoncerttel ünnepelte húszéves munkásságát a Szabadkai Egyházmegyei Caritas. Mi is velük ünnepeltünk.

A díszülést Stanislav Hočevar belgrádi érsek a Szerbiai Caritas elnöke vezette, aki kiemelte, hogy a mi Istenünk a szeretet Istene, aki nemcsak megteremtette a világot, hanem támogatja és különleges módon követi minden teremtményét, éppen ezért van olyan nagy szerepe a Caritasnak, mint a szeretet szervezetének.

Dobai István tiszteletbeli főesperes, aki évek óta igazgatja a szabadkai Caritast kitért az esemény jelentőségére: Igazán szép az, amikor egy-egy ilyen évforduló kapcsán visszatekintünk és próbáljuk építeni a jövőt is ugyanakkor, mert szembesülünk azokkal, akiktől oly sok mindent kaptunk és továbbadtunk. Ilyenkor lehetőség nyílik találkozni velük, illetve személyes kapcsolatokat létrehozni azokkal, akikkel az elmúlt években erre nem volt lehetőségünk. Előadásában ismertette az elmúlt évek történéseit külön, oklevéllel megköszönve a támogató partnereknek és mindazoknak a személyeknek, akik áldozatos munkájukkal kitartottak a rászorulók mellett.

A kilencvenes évek elején elsősorban a Balkáni-háború menekültjeinek életkörülményein igyekeztek javítani. A külföldi segélyszervezetek, az Európai Caritas szervezetek nagyon sok élelmiszert, különféle csomagokat küldtek és azokat osztották szét, így tíz év alatt 1,75 millió kg élelmiszert osztottak ki, szállítottak házhoz. Az utóbbi tíz évben, ugyancsak a külföldi partnereknek köszönhetően olyan szociális programokat dolgoztak ki és valósítanak meg, amelyek túlmutatnak az egyszerű csomagosztáson. Ilyen a 2003-ban beindított Házigondozás és Ápolás Szolgálat, amelyhez a későbbiekben a Gyulafehérvári Caritas szakmai támogatásával és szakképzéseivel is nagyban hozzájárult.  Ugyanakkor segítette abban is a szabadkaiakat, hogy olyan külföldi partnereket találjon, akiknek az anyagi támogatása nélkül nem valósulhatnának meg a szociális tevékenységek. Köszönetüket oklevél formájában is kifejezték, amelyet a Gyulafehérvári Caritas nevében a szervezet igazgatója, dr. Márton András vett át.

Az esemény kétnyelvű – horvát és magyar – hálaadó szentmisével folytatódott a Szent Teréz székesegyházban, amelyet Hočevar érsek tartott és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök koncelebrált. Ezt követte egy jótékonysági orgonakoncert, a székesegyház orgonáját Pálúr János budapesti orgonaművész szólaltatta meg magas művészi fokon.

Jó érzés volt ott lenni és együtt ünnepelni a szabadkaiakkal, akikhez kötődésünk túlmutat a szakmai kapcsolatokon.

Molnár József