Idősek találkozója Szovátán

A Caritas családsegítő szolgálata áltat szervezet nyugdíjas csoport találkozóján ezúttal Blaha Lujzáról emlékeztek

Újabb felejthetetlen két órát töltöttek el egymás társaságában november 17-én a szovátai nyugdíjasok szeretetcsoportjának tagjai a helyi Domokos Kázmér Kultúrotthonban. A Caritas családsegítő szolgálata által működtetett csoport számára az egy héttel korábbi, városszintű ünnepi rendezvény (szovátai idősek és nyugdíjasok napja) hangulatát idézték a meghívottak, Márton Béla tanár és Tófalvi Edit énekesnő. Nagy örömünkre szolgált, hogy ismételten új tagok kapcsolódtak be a csoport életébe a már említett rendezvényen való felhívás eredményeképpen.
 
A csoportfolyamat célja a kellemes társaság biztosítása, illetve a csoporttagok szabad idejének hasznos eltöltése, amely ezúttal egy előadásnak köszönhetően valósult meg. Az előadás keretében bevezetésként Márton Béla Blaha Lujzának, a nemzet csalogányának életrajzi adatait ismertette, szakmai és magánéleti titkaiba avatta be a jelenlevőket, illetve az érdeklődők által feltett kérdésekre is válaszolt. Ezt követően Tófalvi Edit művésznőé lett a főszerep, számos sláger és operett, valamint népdal kelt életre megnyerő hangjának köszönhetően, amelyekbe fokozatosan bekapcsolódott a hallgatóság is.
A hálás szovátai nyugdíjasok már a következő heti ünneplésre készülődve búcsúztak az előadóktól és egymástól. (Szabó Attila)